
Titokzatos tárgy zuhant le az űrből Oroszország területén
2016. november 30., szerdaA tárgy zölden habzik, és zöldessárga füstöt bocsát ki magából, és senki sem tudja, mi lehetett pontosan.
A tárgy zölden habzik, és zöldessárga füstöt bocsát ki magából, és senki sem tudja, mi lehetett pontosan.
Többen azt állítják, hogy a NASA Marsra küldött eszközei nem is a Marsi felszínről készítenek felvételeket, hanem titokban itt vannak a Földön.
A legfrissebb vizsgálatok szerint a néhány évvel ezelőtt elindított, majd a Marson lezuhant Beagle 2 szonda valójában nem is zuhant le. Mi van, ha a nemrég ugyancsak megsemmisült Schiaparelli hibáját is más okozta, mint azt hivatalosan bebeszélik nekünk?
Különös dologra lettek figyelmesek a hírhedt denveri reptér fölött, mely már számos szabadkőműves világvége összeesküvés főszereplője volt. A radarok ál ADS-B kóddal jelölte a repülőt, aminek hívójele Iron 99 volt. Ezt a hívójelű repülőt pedig Doomsday Pl...
Az ufó hívők és egyes politikai elemzők szerint Hillary Clintonnak kellett volta nyernie, mégsem így történt, és ez nem véletlen: szerintük az amerikai árnykormány, és a titkosszolgálatok együtt akadályozták meg, hogy elnök lehessen, hogy ne hozhassa nyil...
Egy elmosódott, fémesnek ható azonosítatlan tárgy suhan el Hawaii hegyei között egy nemrég készített fotón. A helyiek szerint az égen gyakran látni éjjelente különös fényeket. Titkos katonai kísérlet folyik a környéken, vagy idegen űrhajók valódi észlelés...
Egy különös táska került elő a napokban, mely tele volt olyan lemezekkel, melyek különféle digitalizált dokumentumokat, fájlokat tartalmaztak, amik több ismert összeesküvés elmélethez kapcsolódhatnak.
Az illuminátusok által pénzelt árnykormány egy titkos nanotechnológiai projekt keretében olyan szúnyoghadsereget készített, melynek segítségével évek óta folyamatosan képesek bejuttatni a különféle mérgeket, vírusokat az emberi népességbe. Kontrollált nép...
Egyre többen vélekednek úgy, hogy majd az iszlám lesz az, ami végleg képes lesz bekebelezni, és maga alá gyűrni Európát, és vele együtt a nyugati kultúrát. Mi várható az elkövetkező 5-10 évben?
Néhány évvel ezelőtt a Voyager-2, az a szonda, mely egyike a mélyűrben legmesszebbre jutott szondapárosnak, különös, megfejthetetlen üzeneteket küldött vissza a Földre. Az ügy újra felmelegedett annak kapcsán, hogy az űrszonda rendszerét 3 hétre rá újrain...
Az utóbbi néhány év trendje és legfőbb kérdése a Mars utazás. Mindenki el akar jutni egy kopár, élhetetlen bolygóra. Mi ennek az okra? Élhetetlen-e egyáltalán, vagy a NASA és társai tudnak valamit, amit nem osztanak meg velünk?
Hihetetlen, de úgy néz ki, megtalálta a NASA az ESA szondáját, melyről sokáig nem lehetett tudni, hogy biztosan földet – vagy inkább Marsot –ért-e. A szondával leszállás közben, landoláskor vesztették el a kapcsolatot.
Bizarr nyomozás kezdődött egy korábbi ufó kutató halála ügyében. A férfi ugyanis azután halt meg, hogy egy üzenetet tett közzé, melyben beszámolt róla, hogy különös dolgokra jött rá, és páratlan információk birtokában van, ha valami történne vele, akkor a...
Vlagyimir Zsirinovszkij és támogatói szerint nagy valószínűséggel fog kirobbanni a harmadik világháború, ha Hillary Clinton nyeri az amerikai elnökválasztást.
1982-től 1990-ig legalább 25 tudós vesztette életét rejtélyes, megmagyarázhatatlan körülmények között, akik az amerikai titkos lézerfegyver programhoz voltak köthetőek. David Kellyt feltehetően az iraki háború szándékos kirobbantásáról szóló kiszivárogta...
A mostani tragikus Nizzában történt merénylet már a sokadik terrortámadás volt a sorban, amiről tud a közvélemény. Bennfentesek, volt katonák állítják, hogy a színfalak mögött már egy éve dúl a terrorháború. A titkosszolgálatok nap mint nap macska-egér já...
Egy volt NASA munkatárs azt állítja, hogy idegeneket montíroztak ki a Holdon készült felvételekről, fényképekről. A szivárogtató szerint mindig ez az eljárás, mielőtt bármilyen az égitestről készült anyagot publikálnának.
Az emberiség történetének egyik legsúlyosabb fenyegetése mindig is a rák volt. A bestiális kór már a kezdetek óta velünk van, és közkeletű az a tévedés, miszerint a modernkori ember nyavalyája lenne, bár hozzá kell tennünk, hogy a modern életvitel nagyban...
Az elmúlt évben napvilágot látott diák Roswellben készültek, és egy földönkívüli lény mumifikálódott holttestét ábrázolják. A diák pontos eredetéről azonban rengeteg vita folyik. Ki, mikor, és hogyan készítette őket? A legfontosabb kérdés pedig az, hogy a...
A világpolitikában zajló kaotikus események, gazdasági válságok és háborúk hátterében egyes vélekedések szerint egy maroknyi hatalmasságból álló láthatatlan csoport, az illuminátusok aknamunkája érhető tetten.