100 éven belül jöhet az eső Mars város

2017. február 16., csütörtök




Az Egyesült Arab Emírségek nagy lépésre szánta el magát: 100 éven belül meg szeretnék valósítani az első emberi várost a Marson.

Nemrég jelentette be Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm alelnök egy konferencián, hogy 2117-re nem csak ember lesz a Marson, ha rajtuk múlik, hanem létre lesz hozva az első város is.

Óriási szenzációnak örvendett ez a bejelentés, amit gyakorlatilag teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül jelentettek be. Az Egyesült Arab Emírségek tehát érdekelt lett a Mars utazásban, de úgy néz ki, hogy a Mars kolonizálásában is.

A projekt eredetileg az öböl mentén található államok kezdeményezésére indult el. Első lépésben meg fogják vizsgálni, hogyan lehetne túlélni a Marson. Azt is szeretnék megoldani, hogy a táplálék és az energia előállítása a Marson könnyű legyen, és ne okozzon nehézséget.

Nem az emírségek az első, amely települések létrehozását tervezi a vörös bolygón. A Mars One elnevezésű holland privát űrutazási programot szervező cég célja, hogy tíz éven belül embereket küldjön a Marsra.

Ez a program azonban hatalmas csúszásban van, és nagyon el van maradva a dolgoktól, sokak szerint az sem kizárt, hogy be is csődöl, mielőtt elindíthatnák.

Nagy kérdés, hogy ki fog végül eljutni majd a Marsra, ugyanis aki képes lesz rá, hatalmas stratégiai előnyre tesz szert ebben az újdonsült űrversenyben.

Mostanáig mindössze a NASA robotmissziói jutottak el sikeresen a vörös bolygóra és az amerikai űrkutatási hivatal nem is tervez embert küldeni a Marsra egészen a 2030-as évekig.

Ez változhat, és az is külön érdekes, hogy nincs egyértelmű jogi szabályozás arra vonatkozóan, hogy a Marson ki foglalhat el majd a jövőben területeket. Igaz ugyan, hogy elméletileg a nemzetközi vizekre vonatkozó egyezmények vonatkoznak az űrben található égitestekre, de ez idővel komolyan változhat.

Obama is bejelentette személyesen, hogy azon fog iparkodni, hogy embert küldhessen Amerika a vörös planétára alig két évtizeden belül.

És ez még nem minden, mert Elon Musk, a SpaceX és a Tesla milliárdos vezére azt állította, hogy alig 6 év múlva embert fog majd küldeni a Marsra. Nemrég pedig az ESA szerette volna kivenni a részét a Mars felfedezésében egy szondával, ami azonban szerencsétlen módon egy rejtélyes baleset következtében a talajba fúródott.

Sokak szerint azért dübörög ennyire az űrverseny a Marsért, mert a rejtélyes űrverseny szereplői olyan információ birtokában vannak, amit nem osztanak meg a közvéleménnyel.

Ez az infó talán az, hogy a bolygó mégis lakható, és az is lehet, hogy jelenleg is élet van rajta, illetve iható folyékony víz. Egyértelmű, hogy van ott valami, ami az emberiség és az egye szuperhatalmak számára nagyon értékes.

A Mars jövője valószínűleg az lesz, hogy idővel a szuperhatalmak fel fogják osztani egymás között. Hogy ez hogyan, és mi alapján történik meg, azt még nem tudni, hiszen erre még egyetlen jogi lépés, vagy precedens nem volt.

tudomány mars marskutatás űrkutatás marsmisszió


Megtekintések száma: 48254





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet