2040-re új bolygót hódíthat meg az emberiség

2017. május 28., vasárnap




Olyan technológia kifejlesztésének határán vagyunk, ami még a mi életünkben elhozhatja azt, hogy más bolygóra költözzünk!

Hamarosan költözhetünk? Gondoltál már bele abba, hogy milyen lenen, amikor valaki nem a szomszéd városba, megyébe, vagy országba költözne át, hanem egy másik bolygóra?

Nagyon úgy fest, hogy ez az érdekes utópia nagyon hamar valósággá válhat. Ami azt illeti, a mai fiatalok meg fogják érni még azt a napot, amikor felmerül lehetőségként a földlakóknak, hogy egy másik, Föld 2.0-ra költözzenek át.

Az emberiség hamarosan interplanetáris lénnyé válhat, és megvetheti a lábát egy idegen bolygón. 2025 környékére az első Hold bázist, majd holdi várost is létrehozhatjuk, valamikor 2040-re pedig eljuthatunk a hozzánk legközelebb eső, 4,2 fényévnyire lévő Földszerű bolygóra is.

A 4 fényév azt jelenti, hogy a fénynek - fénysebességgel - ennyi évre van szüksége, hogy odaérjen. Vagyis, ha sikerül egy ennyire gyors meghajtást létrehozni, 4 év alatt odaérhetünk, és újra nyomot hagyhatunk egy idegen bolygón.

Óriási jelentősége lesz, és az az asztronauta, aki először eme bolygóra fog lépni, az Neil Armstronghoz hasonlóan hosszú időre bevési nevét a történelemkönyvekbe.

Sokak szerint lehetetlen, hogy fénysebességet érjünk el, noha a technológia már részben adott. A Nagy Hadronütköztetőben például már végeztek olyan kísérleteket, hogy a részecskéket fénysebességre gyorsították.

Ez megmutatta, hogy elméleti szinten és gyakorlati szinten is kivitelezhető a dolog. A NASA által már egy idei fejlesztett térhajtómű lehet a kulcsa az egésznek. A NASA térhajtóműve ellentmond a fizikai ismereteinknek. Elméletileg nem is lenne szabad működnie, azonban több 2016-ban elvégzett kísérlet is azt bizonyította, hogy valahogyan mégis üzemképes.

Ha pedig sikerül egy általánosan használható, és biztosan jól működő hajtóműveket, vagy technológiát készíteniük belőle, az mindent megváltoztathat.

Az űrhajó ezáltal gyakorlatilag maga alatt tolná a teret, így nem enne kitéve a vénysebesség bődületesen erős hatásainak, és alig 4-5 év alatt elérhetné az Proxima B-t, a hozzánk legközelebb eső Földszerű bolygót, amit sokan Föld 2-ként emlegetnek.

Mire teljesen kiforr a térhajtómű - ez elméletileg néhány éven belül bekövetkezik - addigra már Hold kolóniákkal is rendelkezhetünk, persze ez a kolónia még csak egy kisebb bázisból fog állni, néhány tucat emberrel.

Azonban ez később drasztikusan bővülni fog, és robbanásszerű fejlődés fog indulni az ügyben.

Ha először sikerülne elérni a Proxima B planétát, és megvetni a lábunkat, az a jövőkutatók szerint akkora löketet adhat az űrkutatásnak, hogy néhány év leforgása alatt annyi pénzt és "tudást", valamint fejlesztést invesztálnak bele - miközben egy új űrverseny alakul ki a nemzetek között - hogy több évtizednyi fejlődésnek leszünk tanúi évekbe sűrítve.

A jelenlegi technológiákkal is komoly esélyünk lenne egyébként elérni a Proxima B-t. Ugyanis a mostani ionhajtóművek, és egyéb fejlett technológiákkal egyesek szerint csupán 20 évre lenen szükség ahhoz, hogy odaérjünk egy űrhajóval a Föld 2 közelébe.

Vagyis egy 2040-ben való indulás esetén 2060-ra ott lehet az első emberi csoport a bolygón.

Minden azon múlik, hogy a NASA által világrengetőnek gondolt réhajtómű mikor készül el pontosan, és a legvégső paraméterei pontosan mik is lesznek ennek a különleges technológiának.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika az emberiség jövője


Megtekintések száma: 85437





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet