​22 év után véget ér a Barátok közt: egy korszak zárul le

2020. november 30., hétfő




A napilap értesülései szerint az RTL Klub úgy döntött leállítja 22 éve tartó napi sorozata forgatását, mert már nem jövedelmező számukra. Az 1998-ban indult Barátok közt nyáron ünnepelte a tízezredik epizódját, ennek ellenére egyre rosszabbak a nézettségi adatok.

A csatorna ugyan még nem adott ki hivatalos tájékoztatást, de a Blikk szerint a színészek és stábtagok már tudják, hogy megszületett a döntés.

A sorozat íróival állítólag már közölték, kezdjék elvarrni a történetszálakat, hogy egy, a 22 éves sorozathoz méltó befejezést kapjon a széria. December végéig befejeződhet az új részek írása, azaz legkésőbb tavasszal a forgatásnak is vége lehet, így a nyáron elköszönhetnek a nézők a Mátyás király tér lakóitól

– nyilatkozta a Blikk forrása.

Eleinte nyugtattak minket, hogy a pletykák ellenére ne aggódjunk, jó a nézettség, de én úgy tudom, már döntöttek, vége. Bevallom, arcul csapott, ki kell találnom, mihez kezdek a jövőben

– mondta a sorozat egyik szereplője.


Megtekintések száma: 5644





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet