3 nap alatt is eljuthatunk a Marsra?

2016. február 23., kedd




A NASA egyik kutatója szerint fotonmeghajtással rendkívül gyorsan és olcsón beutazhatnánk a naprendszert.

Az elmúlt évek szédítő tempójú fejlődése ellenére az űrkutatás még ma is gyerekcipőben jár. A NASA becslése szerint a jelenlegi fejlettségi szintünkön legalább öt hónap kellene ahhoz, hogy egy asztronautákkal megrakott űrhajó eljusson a Marsig, az olyan célpontok meghódításáról pedig, mint a hozzánk legközelebbi idegen naprendszer, a négy fényévre lévő Alfa Centauri, egyelőre nem is álmodhatunk.

Nyilvánvaló, hogy a rakéták nem elég gyorsak a távoli bolygók, naprendszerek vagy a mélyűr felfedezésére.

De akkor mégis, mi a megoldás? Puszta álom marad az űr távoli területeinek feltérképezése?

fotonmeghajtasu-raketa

Philip Lubin, a NASA tudósa szerint nem feltétlenül: csupán annyi a dolgunk, hogy a ma használt, szilárd és folyékony üzemanyaggal működő meghajtórendszereknél hatékonyabb szerkezeteket építsünk. Rögtön elő is állt egy elképzeléssel:

mint a NASA 360 videójában mondta, „fotonhajtással” akár 72 óra alatt elérhetnénk a Marsot.

A fotonikus meghajtás egyelőre csak elméletben létezik, lényege, hogy a fény részecskéinek – a fotonoknak – a segítségével hajtsuk előre az űrhajóinkat.

A fotonoknak tömegük ugyan nincs, de van energiájuk és gyorsulásuk, ezért alkalmasak lehetnek arra, hogy egy kellően nagy felületről visszaverődve rendkívül nagy sebességre gyorsítsanak fel egy tárgyat az űrben.

A tudós szerint egy, a Földön telepített óriáslézerrel „elegendő energiát generálhatnánk ahhoz, hogy felgyorsítsunk egy kellően nagy, fényvisszaverő vitorlával felszerelt űrhajót”. Ha a lézerrel célba vesszük a vitorlát, és „három nap alatt eljuttathatnánk egy száz kilogramm tömegű szondát a Marshoz”.

Igaz ugyan, hogy egy asztronautákat szállító űrhajó célba juttatása még ezzel a módszerrel is legalább egy hónapba kerülne, de így is jóval hamarabb szállhatnánk le a vörös bolygón, mint ahogy eddig gondoltuk. Ráadásul, mivel az űrhajónak csak nagyon kevés üzemanyagot kellene magával vinnie, jelentősen csökkenthetnénk az expedíció költségeit is.

Lubin úgy saccolta, hogy a fotonmeghajtással akár a fénysebesség harminc százalékával is száguldhatnának az űrhajóink.„Nincsenek olyan ismert problémák, amelyek megakadályozhatnák, hogy megépítsük ezt a rendszert”– érvelt a kutató.

tudomány technika


Megtekintések száma: 3374





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet