4 lehetséges ok, amiért a kormányok titokban tarják az idegenek létezését

2017. március 24., péntek




Az idegenek létezése még mindig nincs bejelentve, holott rengetegen tudni vélik, hogy léteznek földönkívüliek, és már kapcsolatba is léptek velünk. Mi az oka annak, hogy ezt még nem tudatták velünk a világ kormányai?

Az idegen létezésre bár a mai napig heves vita tárgya, az emberek nagy többsége mégis hisz abban, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. Az embereknek a 60%-a pedig abban is hisz, hogy az idegenek itt vannak már a Földön, és kapcsolatba léptek velünk.

De akkor miért nem tudhatunk róla? A NASA a Pentagon, és a világ kormányai miért nem állnak elő a nagy bejelentéssel? Ennek több lehetséges oka is lehet, ezek közül szedtünk össze néhányat.

Összeomlanának a világ vallásai

Egyes teóriák szerint a világ nagy vallásai egy az egyben megsemmisülnének, amint bejelentenék az értelmes élet létezését. Ez egy lehetséges oka lehet annak, hogy a kormányok még nem léptek ez ügyben, és titokban tartják a nyilvánvalót.

Joggal kérdezhetnénk meg, hogy miért gondolják így? Az ok azonban valamennyire jogos, ugyanis ha kiderülne, hogy Isten nem csak a maga képmására teremtette az embert, az egyháznak, és a Vatikánnal történelme legkomolyabb hitéleti válságával kellene szembenéznie.

Nem lenne többé visszatartó erő, ugyanis a vallás legalább kontrollálta az embereket. Ha kiderülne, hogy nincs mennyország, nincs Isten, akkor a világban elszabadulna a pokol, mert az emberek nem félnének a túlvilági következményektől.

Bolygóközi háború

Ha az emberiség nincs eléggé felkészülve az idegenekre, akkor komoly esélye lehet annak, hogy bolygóköz háború alakulhat ki egy véletlen incidensből is. Vagyis az emberek félnek, és az ismeretlentől való félelem nagyon bizarr dolgokat válthat ki a társadalomból.

Nem minden ország nem minden népe lenne barátságos az idegenekkel, és még többen félnének egy lehetséges inváziótól, ezért megelőzésképpen ellencsapást indíthatnának feléjük, ami csillagközi konfliktust idézhet elő.

Észak-Korea például jó eséllyel szabotálhatná meg az idegenekkel kötött esetleges békét, de vannak más országok is a képben. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy akár vallási fanatikusok is tervezhetnek és hajthatnak végre merényletet az idegenek ellen.

Kitörne a káosz

A leggyakoribb indok az az idegenek eltitkolására, hogy az emberi társadalomban kitörne egy pánik, mely iszonyatos anyagi és fizikai, valamint strukturális károkat okozna. Az emberek félnének egy invázió lehetőségétől, mindenki elkezdené halmozni a javakat, ami túl keresletet eredményez.

Az emberek megpróbálnák az összes pénzüket kivenni a bankból, és elkölteni ételre, és önvédelemhez használható dolgokra. Ez pedig azonnal összeomlasztaná a bankrendszert, és az egész világgazdaságot.

Az utcákon polgárháborús hangulat uralkodna, drasztikusan megnőne a bűnözés, mivel a világ az idegenek érkezésével lenne „lekötve”.

Titkos paktum az idegenekkel

Könnyen lehet az is, hogy az idegenek létezése nem azért van még titokban, mert eltitkolják előlünk, hanem mert az idegenek nem akarják, hogy tudjunk róluk. 

Nem tudni miért, de talán jobb nekik így, de egyes feltételezések szerint a hidegháborút követően kötöttek egy titkos paktumot az emberekkel – Amerikával – hogy technológiáért cserébe menedéket biztosítunk számukra.

Az idegenek azonban nem szeretnének elvegyülni teljesen közöttünk, ezért az alku része volt az, hogy nem hozzák nyilvánosságra létezésüket.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 29976





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet