5 ok, amiért titkolják előlünk az emberiség IGAZI múltját

2017. április 30., vasárnap




Ezek a lehetséges okok, amiért a régésztársadalom a mai napig ragaszkodik az evolúciós elmélethez, és a saját igazához.

Nincs itt semmi látnivaló kérem! – állítják a tudomány jeles képviselői, amikor olyan leletek kerülnek elő a felszín alól, melyek egy eddig nem ismert aspektusáról árulkodnak az emberi fajnak.

Sokak szerint azonban csak félnek, és nem akarják, hogy fény derüljön arra, hogy mi is történt a Földünkkel, és velünk, emberekkel a múltban.

Összeszedtünk néhány lehetséges okot, mely indítékként szolgálhat a számukra. Hozzátesszük, hogy ezek nem feltétlenül zárják ki egymást.

Összeomolhat az oktatás

Az egyik legvalószínűbb teória, hogy egyszerűen nem szeretnék, ha mindent újra kellene írni. Piti dolognak tűnik, de gondoljunk csak bele. Rengeteg munkahely szűnne meg, komplett szakmák és tanszékek, ha kiderülne, hogy nem is volt evolúció, és Charles Darwin tévedett.

Minden tudományos könyvet ki kellene dobni, ami az ember múltjáról mesél, és alapjaiban kérdőjeleződne meg, hogy kik, és mik is vagyunk itt a Földön. Az oktatás emiatt összeomlana, mert az embereket egészen eddig becsapták, és ez világméretű közfelháborodást szülne.

A tudományos világ elhiteltelenedése

Arról nem beszélve, hogy a tudományos világ egy pillanat alatt teljesen hitelét vesztené. Hogyan bíznának meg az emberek mindezen bejelentések után a tudományban? Hiszen nemhogy a fényre vezette volna az embereket az általa nyújtott tudással, hanem sötétségben tartotta őket.

A tudomány nívója a béka feneke alá süllyedne, és mindent megkérdőjeleznének az emberek a Holdutazásról kedzve az atomok létezéséig. Hiszen ha a múlttal kapcsolatban ekkora hazugságokkal ámítottuk magunkat, mi lehet a tudomány többi területén…

Az emberek világának felbomlása

Mivel olyan dolgok derülnének ki az emberiségről, melyek alapjaiban megkérdőjelezik az egész mivoltunkat, egyfajta identitás válságba is kerülne az egész emberi faj. Hisz ettől fogva az sem biztos, hogy emberként fogunk magunkra tekinteni.

Minden dogmánk megdől, minden viszonyrendszerünk megszűnik létezni. Mintha az emberiség abban a formában sohasem lett volna, ahogyan évezredeken át ismertük magunkat.

Bizonyos erők nem akarják

Bizonyos erők nem akarják még felfedni a Föld valódi történelmének ütőkártyáit. Talán egy nálunk nagyobb hatalom jár el az egészben, talán valami más oka lehet a dolognak.

Egyes elméletek szerint az sem kizárt, hogy az ősi múltban egy az idegenekkel kötött néma szövetség lehet az oka, hogy még mindenki őrzi a titkot.

A vallások megsemmisülése

Az már egészen bizonyos, hogy a vallások halálos ítélete lenne, ha minden kiderülne a Föld, és az emberiség múltjával kapcsolatban. Mi van, ha kiderülne, hogy nem mi voltunk az első faj a Földön? Vagy hogy nem is az egyetlenek?

Hogyan hatna ez a Bibliában tanított dolgokra? A hitéletre, és az egyházra? Minden bizonnyal történelmük legnagyobb válságát kellene átvészelniük.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek ősi tudás tiltott régészet


Megtekintések száma: 120272





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet