5G halálos sugárzással rákosítják el a világot?

2019. március 18., hétfő




Az 5G sugárzás az elmúlt évek egyik legnagyobb tudományos vitáját váltotta ki. Egyes kutatások szerint súlyos DNS károsodást, daganatokat okoz, idegrendszeri károsodással, mások viszont tagadják. Eközben hihetetlen ütemben telepítenek adótornyokat, melyek szétszórhatják a végzetes dózisú sugárzást. Mi az igazság az 5G körül?

Van okunk félni?

Tehetnénk fel a legnyilvánvalóbb kérdést.

A válasz annál bonyolultabb, sem minthogy igennel vagy nemmel lehessen rá válaszolni.

TÉNYEK következnek:

1. Megállapították, hogy az 5G és a hozzá hasonló wifi sugárzás áthatol a sejtek membránjain, mint minden más sugárzás. Ezáltal HATÁSSAL VAN a sejtek belső folyamataira.

2. Ebből adódóan nincs kizárva, hogy DNS károsodást is képez okozni.

3. Egy kísérlet keretében korábban már a wifi hatásait is próbának vetették alá. Az eredmény letaglózó volt: WIFI kísérlet.

4. A mikrohullámú sugárzás szintén kedvtetőlen hatásokkal járt, legalábbis ezt állapították meg egy kísérletsorozat során. A kísérletben mikrózott ételek vizsgálatakor derült ki, hogy a sugárzás megváltoztatja az ételek kémiai szerkezetét.

5. Egy másik kísérlet során mikrózott étellel etettek macskákat. A macskák a kísérlet során daganatosak lettek és elpusztultak. Később egy kontroll vizsgálat bebizonyította, hogy a mikrohullámú sugárzás hatással volt az ételre.

MINDEMELLETT számos olyan kutatás jelent meg, melyek a fentieket cáffolják.

Azonban sokak gyanúja az, hogy ezek fizetett áltanulmányok voltak, melyeket a sugárzás ipari szereplői,a nagy gyártók, eszközgyárak, cégek finanszíroztak.

Anyagi érdekeik fűződtek hozzá, hisz képzeljük el, mi lenne, ha kiderülne, hogy a wifi, vagy az 5G rákot okoz...

Ennek ellenére mind a mai napig vitatkoznak a két táboron belül arról, hogy akkor most káros-e vagy sem.

Alapvetően a vitával nem lenne baj, de az viszont nagyon is baj, hogy az 5G kapcsán sokszorosan felmerült az, hogy káros az emberi szervezetre, mivel minden eddiginél jóval erősebb sugárzásról van szó.

Az pedig óriási baj, hogy úgy kezdték el terjeszteni, hogy a hosszú távú egészségügyi hatásait alig, vagy egyáltalán nem vizsgálták.

A független estekből szemezgetve:

Ahol már bekapcsolták és tesztelték az 5G-t, ott a madárpopuláció a felére csökkent, eltűntek a környékről a rovarok és egyéb állatok.

Ezeken a területeken a növényvilág is elkezdett ritkulni, nagyobb lett a különféle mutációk előfordulása.

Rejtélyes és tömeges madárpusztulásokról is beszámoltak néhány városban LÁSD EZEN A LINKEN.

Az 5G emberekre gyakorolta hatásáról mindenki mélyen hallgat.

Eközben sorra épülnek ki az új adótornyok melyekkel ezt a kérdéses hatású sugárzást szórhatják szét az egész világon.

Aztán majd sorra születnek az elkövetkező generáció megnyomorított tagjai...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség életmód


Megtekintések száma: 44117





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet