7 dolog, mely bizonyíthatja, hogy nem is volt Holdra szállás?

2016. december 4., vasárnap




Sokak fejében ott él a gyanú, hogy a hidegháborús nyomásnak köszönhetjük a Holdra szállást, és valójában az egész meg sem történt, csal egy filmstúdió végterméke az egész. Összeszedtünk 10 jelet, mely valóban arra utalhat, hogy minden csak egy megrendezett félrevezetés volt, ami az oroszoknak szólt.

A Holdra szállás a mai napig különféle viták tárgyát képezi. Az emberek túlnyomó többsége Amerikában még ma sem hiszi el, hogy megtörtént. Pontosabban vannak olyanok, akik szerint, ha meg is történt, jóval később következett be, mint azt a történelem említi.

Amerika ugyanis a hidegháborús nyomásra „szállt le” a Holdon. Az oroszok előbb jutatttak embert az űrbe, így lépniük kellett, hogy fitogtassák az erejüket. Elkészíthették tehát a világ, és az évszázad talán legnagyobb átverését.

Vannak azonban árulkodó jelek, melyek bizonyíthatják azt, hogy nem is volt Holdra szállás.

Érintetlen talaj a leszállóegység alatt

Sokan megszólták, hogy a Holdról készített fotókon a talaj a leszállóegység alatt teljesen érintetlen. Erre többen felfigyeltek, és magyarázatot követeltek a NASA-tól, akik azt mondták, hogy a puha landolás következtében maradt érintetlen a talaj.

Ezt azonban sokan nem hiszik, és bizonyítékként tekintenek rá, hogy a leszállóegység valójában csak oda volt téve, és az egész nem más, mint egy jól berendezett stúdióterem.

Az amerikai zászló

Az egyik legtöbbet emlegetett bizonyíték az átverés kapcsán. Arról van szó, hogy a légüres, atmoszféra nélküli térben, ahol teljes szélcsend volt, úgy tűnt, mintha lobogna az amerikai zászló.

A zászló össze volt tekerve egy vékony csőben, és amikor kibontották, az elektrosztatikus töltés miatt beremegett a vászon. Legalábbis ezt állították róla hivatalosan.

Különös tükröződés a sisakon

Az egyik felvételen, melyen az egyik asztronauta látható, a sisakjának jobb felső sarkában egy szokatlan, aznosítatlan tárgy képe tükröződik vissza.

Egyesek szerint ez maga a kamera torz képe, mások szerint egy azonosítatlan idegen objektum, mely jelen volt a Hold felszíne felett, már ha tényleg leszálltak a Holdon.

A csillagok hiánya

Mivel a Holdnak nincs légköre, fényesen ragyogó csillagokat kellene látnunk, a Holdról készült felvételeken azonban az űr koromfekete, és kopár.

A NASA a fényképek rossz minőségével magyarázza ezt. Érdekes, mivel nagy felbontású képek is készültek a Holdon. Egyes vizsgálatok szerint a modul leszállásánál felkavart por miatt nem látszódnak a csillagok, de ezt sosem bizonyították.

Egy megjelölt szikla

Szintén sokat lehetett annak idején hallani arról, hogy az egyik felvételen és fotókon is látható sziklán egy C alakú valami volt látható. Nem tudták mire vélni a dolgot, és sokak szerint olaj volt a tűzre.

A NASA sokat sejtető egyben cinikus módon azt mondta erről, hogy talán az előhívásnál keletkező porcica látható rajta, vagy a felvételt előhívó akarta megtréfálni vele a világot. Az eredete talán sohasem derül ki, noha sok magyarázat van rá, hogy mi lehetett, és hogyan került oda.

Titokzatos célkeresztek

A fotókon látható célkeresztekről egyértelműen tudni lehetett, hogy az a távolságok bemérésére szolgált. Azonban a gyanú szerint utólag tették oda ezeket a célkereszteket, és több elem is rétegelve volt a Hold fotókon, mint például a Holdjáró, vagy a leszállóegység.

Azonban vannak olyan fotók, melyeken egyértelműen látszik, hogy a célkeresztek takarásban vannak a felszíni formák, objektumok által, ami lehetetlen lenne…

Ugyanaz a háttér több képen

Az a tény, hogy több, egymástól függetlenül elkészült képen, sőt, különböző küldetések esetében is ugyanaz a háttér, már eleve felkelti a gyanút.

Az Apollo 15 misszióján készült ez a két fotó. Ha egymásra rakjuk a képeket, az látszódik, hogy a hátterük azonosak, pedig ez elméletileg lehetetlen, mert máshol készültek. A NASA szerint optikai csalódás, sokak szerint azonban bizonyíték.

Hogy valóban megtörtént-e a Holdra szállás, vagy nem, azt nem tudni. Azt sem, hogy kiderül-e ez valaha, de ha minden igaz, jövőre, vagy az azt kö9vető évben egy űreszköz által a hátramaradt objektumokat, eszközöket lefotózzák nekünk. Már ha valóban ott vannak….

összeesküvés hold eltitkolt tények holdra szállás


Megtekintések száma: 138495





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet