A 2017-es év lesz az emberiség utolsó éve?

2017. február 24., péntek




Egy keresztényekből álló csoport azt állítja, idén lesz az utolsó karácsonyunk, mert bekövetkezik a világvége.

Igaz, hogy az elmúlt években rengeteg világvége jövendölés, és különböző próféciák láttak napvilágot, ezért a most következő történetet tessék a megfelelő fenntartással kezelni, ugyanakkor elgondolkodtató, ha csak egy kis esély is van rá, hogy bekövetkezzen.

Arról van szó, hogy keresztények egy csoportja azt állítja, hogy 2017 lesz az utolsó éve az emberiségnek.

Az egyre növekvő földalatti szeizmikus aktivitás, és az állatok kihalásának egyre gyorsuló folyamata, illetve az égen rendre megjelenő különféle anomáliák mind afelé mutatnak, hogy valami vészesen ijesztő dolog közeleg.

A világ belépett a pusztulási folyamatba. Mint mikor hirtelen ősz lesz, és elkezdenek lehullani a levelek, és eltűnni az állatok a természetből, mielőtt beköszönt a zord tél.

Valami hasonló zajlik le az elmondásuk szerint. És a 2017-es év lesz ennek az egész folyamatnak a végső lezárása, és az emberiség vége.

A legtöbb összeesküvés elmélet is egyetért abban, hogy a végidők már elkezdődtek, és az égi jelek sem csak úgy, véletlenszerűen jelennek meg az égen.

Világszerte egyre nagyobb gyakorisággal vélik látni az apokalipszis lovasainak egyes tagjait.

Ha pedig egyszer mindet látni fogják egy helyen vágtatni, akkor tényleg itt a vég.

Az ítélet harsonáit is hallani lehet a Föld egyes pontjain, ugyanis sokak szerint ezek okozzák azokat a rejtélyes, hümmögő hangokat, melyeknek a forrását évek óta nem tudja megfejteni a tudomány.

Sokan arra hivatkoznak hogy korábban soha nem volt ég ilyen nagy mértékű ezen természeti és egyéb csapásoknak a nagysága, és előfordulása.

Tény, ami tény, nagyon felgyorsultak ezen katasztrófák, és valóban világszerte mozgolódik a talaj, és az egyes kőzetlemezek.

Csak a 2017-es év első hónapjában 4000 földrengés történt a világban, és ez a szám folyamatosan emelkedik. Olyan helyeken keletkeznek fölrengések, amelyek máskor geológiailag biztonságos területnek számítottak.

Rejtélyes jelenségektől sem mentes az idei év. Több helyen hatalmas bálnák vetették magukat rejtélyes módon partra, mintha csak szándékosan meg akartak volna halni.

Titokzatos állat, és növénypusztulások zajlanak mindenhol, és a Nagy Korallzátony is elkezdett folyamatosan kifehéredni, és eltűnni, arról nem beszélve, hogy az óceánokban élő halak burjánzanak a daganatoktól, már ha élnek éppen.

De vajon van okunk félni? Hiszen eddig egyetlen világvége jóslat sem jött be, és talán ezzel is így lesz.

A végidők legvégén eljön értünk a félelmetes bíró, aki majd ítélkezni fog élők és holtak felett. A végidők tehát bizonyos tekintetben csak a kezdet lesz, egy új világ kezdete, de a bűnös, tisztátalan lelkeknek a szenvedés kezdete.

Sokan elkezdtek félni, és a legtöbben már készülnek a különféle apró közösségekben a világvégére, mely a 2017-es évben következik be.

Vajon az utolsó karácsonyunkat töltjük majd idén a szeretteinkkel? Mi azt mondjuk, aligha, de semmi sincs kizárva. Ha ugyanis véletlenül bejön a világvége jóslat, nagyot koppanunk.

Elvégre sosem lehet tudni, hogy valóban nem-e a vég kezdetét éljük-e át. Egy azonban biztos: amíg úgy fogjuk fel, hogy hamarosan mindennek vége, sokkal jobban élvezzük az élet apró örömeit, és sokkal több időt vagyunk másokkal.

Talán azért, hogy bepótoljuk az elveszett időt...

összeesküvés vallás biblia világvége apokalipszis globális kataklizma végidők armageddon


Megtekintések száma: 57860





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet