A Balti-tenger mélyén heverő űrhajó egy flotta része lehetett, mely a helyszínen zuhanhatott a vízbe

2017. január 25., szerda




Egyesek úgy vélik, hogy a rejtélyes szerkezet nem az egyetlen, és egy nagyobb "csapat" része lehetett.

Rejtély a Balti-tenger mélyén

Még 2011-ben bukkantak rá az akkor igen nagy port kavart leletre: egy idegen űrhajóra, mely a Balti-tenger mélyének üledékes talajába volt fúródva.

Az anomália korong alakú volt, és különféle szonárral készült és radaros képeken is látható, érzékelhető volt. Körülbelül 300 méteres mélységben találtak rá, 60 méter széles, és 8 méter magas lehetett a becslések szerint.

Az objektumot tanulmányozó búvárok több furcsasággal is találkoztak. Az egyik az volt, hogy a tárgy közelében egy elektromos eszköz sem működött, de 200 méterrel távolabb minden újra bekapcsolt.

Azóta több ízben merültek le oda búvárok, noha nem volt egyszerű, mivel ezeket az expedíciókat rejtélyes módon alig pénzelte valaki, mintha senkinek sem állt volna rejtélyes okokból érdekében.

Kormányzati ténykedés a helyszínen

Ellenben a kormányzatok, és különféle hatóságok hajóit többször látták már a környéken, vagyis feltételezhetően titkos missziók keretében már több alkalommal is megvizsgálták, mi lehet a tenger mélyén.

Sokak szerint a kormányzat, és a CIA titokban odautazhatott, és azonnal mintákat gyűjtöttek be, bizonyítékokat takarítottak el a helyszínen.

A szerkezetet azonban nem tudták elvinni, ezért még ma is ott áll, de senkit sem érdekel különösebben, a szándékos lejárató hadjáratnak "köszönhetően".

Ugyanis a médiában hirtelen megjelentek a hírek, hogy bizonyosan egy víz alatti kőformációról, vagy valamiféle bazaltos rétegről lehet szó, mely szabályos korong alakba rendeződött az évmilliók alatt.

Azonban azok a búvárok, akik személyesen voltak odalenn, teljesen mást állítanak. Szerintük ennek a valaminek van egy bejárata, melyen keresztül még nem sikerült átjutni, és egyértelműen mesterséges eredet jelei viseli magán a formáció.

Egy flotta része lehetett

A legújabb elméletek szerint nem kizárt, hogy egy hatalmas, több tagból, és hasonló szerkezetekből álló idegen flotta tagja lehetett ez a szerkezet a Balti-tenger mélyén.

Hogy ez a flotta eredetileg mi célból tartózkodhatott Föld légkörében, és ezen a területen, nem tudni, de talán nem is egy tagja semmisülhetett meg a flottának, és zuhanhatott a tengerbe.

Egyesek szerint talán villámcsapás mások szerint ez ősi időkben lezajló háború, melyet itt vívtak a Földön lehetnek a lehetséges okok.

Ha ez igaz, akkor azonban nem egy, hanem több ilyen objektum lehet a víz alatti üledékekbe ágyazva, melyek egyelőre nem láthatóak. A feltételezések szerint a 2011-ben talált szerkezet 10 kilométeres sugarában lehet még hasonló korong alakú űrhajó a tenger mélyén.

Éppen ezért most újabb kutatásokat szeretnének szervezni a térségbe, hogy átfésüljék a közvetlen környezetet is, más hasonló ufók után keresgélve.

Az eredetileg megtalált objektum körüli talaj és üledékgyűrődés azt sugallja, hogy miután a mély aljzatban landolt, még jónéhány méteren át csúszott azon, maga előtt tolva az üledékes kőzethordalékot.

Az objektum "falából" felhozott minták eddig azt sugallták, hogy olyan fémeket tartalmazó anyagból készültek, melyeket egyértelműen nem állíthatott elő a természet, vagyis az idegen eredetet bizonyítják.

Az oda lemerülő tudósok és búvárok minden erejükkel azon vannak, hogy újabb bizonyítékokat tárjanak fel, és valahogyan behatoljanak ennek a szerkezetnek a belsejébe.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés ősi idegenek


Megtekintések száma: 56748





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet