A Ceres felszínét nem túl régen nagy kiterjedésű víz boríthatta!

2016. július 30., szombat




A Ceresen található fényes fehér foltokról kiderült, hogy nátrium-karbonátból állnak. A NASA JPL kutatói szerint ezek a sók a felszín alól kerültek a felszínre hasonló módon, ahogy a Földön lévő óceánok alján a fekete füstölgők működnek, vagyis a közelmúltban még nagy mennyiségű víz lehetett a felszínen. Kérdés hogy mikor, és miért tűnt el? Az Occator-kráterben található fehér foltok, melyek valójában nátrium-karbonátból állnak. Ez pedig egyenesen a víz jelenlétéhez, legalábbis korábbi jeleire utal. A Ceres mostanában többször került a közvélemény középpontjába, mert számtalan rejtélyes dolog tarkítja felszínét. Kupolák, piramisok, üvegdómok. Éppen ezért

sokan úgy hiszik, hogy az égitestet egykoron értelmes élet lakta.

viz-nyomai-a-ceresen-2 A Nátrium karbonát a kulcsa mindennek a Cereshez kapcsolódóan. Ez a só a Földön főleg az óceánok alján lévő fekete füstölgők környékén található meg.

Úgy tűnik, hogy a Ceresen található nátrium-karbonát az égitest mélyebb rétegeiből jöhetett,

mert a kisbolygók becsapódása nem szállíthatta azt oda. Ez a feláramlás azt mutatja, hogy a Ceres belseje melegebb lehet, mint korábban gondolták a kutatók, de más égitestek becsapódása elősegíthette a sók feláramlását a felszínre. viz-nyomai-a-ceresen Ami a leginkább meglepte a tudósokat, az az, hogy

geológiai időskálán nem túl régen létezhetett folyékony víz a Ceres felszíne alatt.

Egyes feltételezések szerint a sók egy esetlegesen létezett óceánnak a maradványai, vagy olyan tavacskák maradványai lehetnek, melyek valamilyen módon elérték a felszínt, és néhány millió évvel ezelőtt megfagytak.  

Idegenek párologtatták el

Hogy a víz égül hová tűnt, arra rengeteg magyarázat született. Talán elszökött az űrbe lassú párolgás útján, vagy néhány kozmikus becsapódás lökte ki az űrbe. ceres-osi-kupola Ha azonban alapul vesszük azokat az információkat, miszerint a Ceresen egykoron fejlett civilizáció élhetett, talán még közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.

Ezen vadabb elmélet szerint a Ceres vízkészletét az ott élő idegen faj szép lassan felélte.

Lényegében elpárologtatták az égitest teljes földalatti vízkészletét, majd továbbálltak ismeretlen helyre. Persze ez a teória sokaknak légből kapottnak tűnhet, azonban sokan rávilágítanak arra, hogy mivel nincs elfogadott magyarázat arra, hová tűnt a víz, és a mesterséges struktúrák jelenlétét sem cáfolta soha senki, ez is egy szóba jöhető teória.


Megtekintések száma: 3165





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet