A férfi, aki azt hiszi, már halott, pedig még él

2015. október 11., vasárnap




Halottnak, vagy legalábbis élőholtnak képzeli magát egy Graham nevű brit férfi, aki a világ egyik legritkább betegségében, Cotard-szindrómában szenved.

A kór kilenc évvel ezelőtt kezdődött, amikor súlyos depressziója miatt öngyilkosságot próbált meg elkövetni, ám hiába sikerült az orvosoknak visszahozni őt az életbe, ő azóta szilárdan hisz benne, hogy már átlépett a túlvilágra és csak zombiként létezik a fizikai világban.

Nyolc hónappal azt követően, hogy kimentették a fürdőkádból, melynek vizébe áramot vezetett, azzal fordult az orvosokhoz, hogy megállapította saját magán az agyhalált.

cotard-szindroma

Mára sikerült nagyjából annyira stabilizálni az állapotát, hogy a létfenntartása ne kerüljön veszélybe, legfőképp pont azért, mert a létfenntartás fogalma egy zombi esetében meglehetősen visszás értelmet nyer. 

Amint azt a Daily Telegraph című lapnak elmondta, teljesen elveszítette a szaglását és az ízérzékelését, semmiben nem talált már örömöt, a beszédet pedig azért szüntette be, mert “sohasem volt mondanivalója”.

Állapotán egyébként a neurológusok is csodálkoznak, Steven Laureys, a belga Liege Egyetem kutatója például elmondta, hogy sosem látott még olyan embert, aki ilyen csekély agyműködés ellenére képes a saját lábán közlekedni és másokkal beszélni. Az agyműködése mindenesetre valóban a vegetatív állapotban lévőkéhez közelít.

temeto

Noha az egyik legritkább betegségként tartják számon a Cotard-szindrómát, így is több százan élnek a világon ebben a betegségben. 

Nem minden esetben a zombi-tudatban nyilvánul meg a kór, vannak, akik csak a végtagjaikat érzik bénultnak. A betegség kiváltó oka mindig a z extrém súlyos depresszió. 

Ami Grahamet illeti, az ő állapota az orvosok szerint jelentősen javult az elmúlt kilenc év alatt, bár ma is gyakorta kell egy rendőrnek hazakísérnie valamelyik temetőből.

hihetetlen bizarr hihetetlen emberek bizarr betegségek


Megtekintések száma: 2114





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet