A Föld és a Naprendszer egy kozmikus rezervátum lenne? Istenek "állatkertje" vagyunk

2023. augusztus 13., vasárnap




Egyes elméletek szerint nem véletlen, hogy a közvetlen körzetünkben nincsenek intelligens civilizációk, mert valójában egy hatalmas, mesterségesen elkülönített zónában élünk, védelem alatt.

Nem kizárt, hogy nem véletlenül nem találtunk még rá az idegenekre, ugyanis felsőbb erők gátolják meg ebben az emberiséget.

Ez azért lehet így, mert valójában egy olyan zónán belül helyezkedik el a bolygónk és a világunk, mely egyfajta kozmikus védelem alatt áll, mintha csak egy csillagközi értelemben vett hatalmas állatkertben élnénk.

Vagyis a Földet folyamatosan, évmilliók óta megfigyelik, és védelmezik az ártó szándékú erőktől, civilizációktól.

Úgy gondolják, még védelemre szorulunk, amíg el nem érjük a megfelelő technológiai szintet, és lehetővé nem válik számunkra is a csillagközi távolságok leküzdése.

Éppen ebből adódhat a Fermi-paradoxon látszólagos feloldhatatlansága is. Ezért nem találtunk még idegen szondákat, űrhajókat, sem idegenek által küldött jeleket, noha állítólag időnként beszivárog egy-egy megoldhatatlan, mesterséges jel.

A szakértők nem tartják kizártnak, hogy elméletben azért nem találtunk még rá tényleg egyetlen idegen fajra sem, mert azok nem akarják, és teljesen el vagyunk különítve, mintha az egész Naprendszer egy rezervátum lenne.

Hogy mekkora körzetben vagyunk magunkra hagyva, zavartalanul fejlődni, azt nem tudni, de egyes becslések szerint több fényévnyi távolságban minden steril körülöttünk, és mi vagyunk az egyetlen élő ebben a zónában.

Könnyen lehet, hogy évmilliárdokkal ezelőtt, a Föld keletkezése után mesterségesen helyezhették el itt az élet magvait, majd a zónát hivatalosan is védetté nyilvánították.

Talán létezik is erről egy olyan intergalaktikus törvény, mely véd minket, ugyanis a világűrben rengeteg ellenséges, a gyengébbiket leigázó faj élhet, ezektől kell megvédeniük minket más fajoknak a rezervátumon kívül.

Rengeteg ideje figyelnek minket, és azért nem mutatkoznak - noha igen sokat tudnak rólunk - mert úgy állnak hozzánk, mint mi az állatvilághoz.

Azaz figyelgetnek minket, időnként elvisznek közülünk egy-egy egyedet, de alapvetően csak szemlélik az emberiséget, és nem avatkoznak be semmibe, mivel nem akarják befolyásolni a fejlődésünk menetét.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egyes kritikus időszakokban nem segítettek be. 

Ők mutatták meg nekünk a tüzet, és egyes ősi tudásokat is ők osztottak meg velünk, hogy fejlődésünk sokkal gyorsabb legyen, mint más fajoké a Földön, ezzel domináns fajjá nőve ki magunkat.

Hogy erről a hatalmas rezervátumról valaha lehull-e a lepel, azt nem tudni, de az emberiség fejlődésének előrehaladtával megvan rá az esély, hogy kitörjünk kozmikus kalitkánkból, vagy a gazdáink engednek ki majd önszántukból, ha már elérkezettnek látják a pillanatot.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes rejtélyek érdekesség ufók idegen földönkívüliek idegenek


Megtekintések száma: 134732





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet