A Föld körül keringett egy idegen anyahajó: egy csillagásznak sikerült felvételt készítenie róla!

2021. október 26., kedd




A felvételen olyasmit is észrevett, aminek nem kellett volna ott lennie, és láthatóan igen gyorsan haladt…

Ilyen felvétel még aligha készült.

A képsorozatot egy lelkes amatőr csillagász készítette, aki eredetileg a Vadászebek nevű csillagképet akarta megnézni.

Sikerült is rengeteg fotót készítenie, azonban ekkor feltűnt neki valami, ami nem volt oda való.

Az égen hihetetlen sebességgel haladt keresztül, és óriási vörös fényforrásként lebegett a csillagok között.

A jelenség Új-Mexikó egén jelent meg az éjszaka közepén. Először azt hitte, hogy talán csak egy műhold. A műholdak azonban nem bocsátanak ki magukból ilyne intenzitású vörös fényeket.

Még csak repülőgépek sem lehettek, mert azok meg nem ilyen alakúak.

Mivel nem tudott rá magyarázatot adni, feltöltötte az internetre, de a kommentek alapján az emberek szintén nem tudtak rájönni, hogy mit is kaphatott lencsevégre a távcsövével az amatőr csillagász.

Bármi is volt, igen gyorsan távolodott az űrben, vagy legalábbis a magas légkörben, ugyanis rövid időn belül szem elől vesztette.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek


Megtekintések száma: 79840





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet