A Föld születéséből származó víztömeget találtak 3 km mélyen

2016. december 16., péntek




A hihetetlenül régi, a Föld születése utáni időkből származó víztömegre bukkantak mélyfúrások során.

Elképesztő felfedezést tettek most kutatók, akik a Föld mélyére próbáltak lefúrni. A szenzációs felfedezést 3 kilométeres mélységben tették meg, ahol nagyobb mennyiségű víztömeget találtak.

2 milliárd éves víztömegre bukkantak

Ami azonban ennél is meglepőbb volt, az az, hogy ez a víztömeg 2 milliárd éves.

Az elvégzett tesztek és vizsgálatok is mind arra utalnak, hogy a víz ténylegesen 2 milliárd éves, vagyis a 4,5 milliárd éves Föld történetének közepéről származhat.

Egy bányában bukkantak a rendkívüli víztömegre, ahol korábban is szenzációs leletre bukkantak. Nem egészen 3 évvel ezelőtt, 2013-ban itt találtak rá egy 500 millió éves zárványba szorult víztömegre.

A 2013-ban megtalált 500 millió éves víztömeg 2,5 kilométeres mélységben volt, azonban a most megtalált, 2 milliárd éves víz már 3 kilométer mélyen.

A kutatók nem tartják kizártnak, hogy a Föld méylebb rétegeiben még ennél is régebbi víztömegre bukkannak, mely talán a Föld születésének „pillanatából” származhat.

Mindent elmondhat a Föld születéséről

Hiába gondolja az emberek többsége úgy, hogy a sziklákban megrekedt víznek igen kis mennyiségűnek kell lennie, a valóság egészen más. A most felfedezett víztömegben például több literes per másodperces áramlás volt, sokkal nagyobb, mint bárki is feltételezte volna.

A víztömeg 2 milliárd éves kora alapvetően rengeteg olyan dolgot árulhat el a Föld születésének pillanatáról, és arról, hogy milyen geológiai folyamatok mehettek végbe akkoriban.

Igaz a Föld hozzávetőlegesen 4,5 milliárd éves, vagy ennél is kicsit több, de a 2 milliárd éves víztömegben lehetnek olyan ásványok, és egyéb anyagok, melyekből következtetni lehet a korábbi folyamatokra.

Gyakorlatilag egy látleletet ad, egy betekintést számunkra egy történelem előtti időbe, ahogyan azt még soha nem láthattuk.

Az élet nyomait tartalmazza

A víz elemzése közben ugyanis a kutatók az élet nyomait is kimutatták. Bár az érintett baktériumok pontos azonosítása még hátra van, a felfedezett jelek egyértelműen valamilyen organizmusra utalnak.

Ez alapján a szakértők arra jutottak, hogy a vízben meglehetősen hosszú ideig kellett élnie valamilyen mikrobiológiai létformának.

Ezek nem csak ősi élet nyomai voltak, ami arra utal, hogy az élet már egész korán jelen volt, hanem jelenleg is zajlott benne, ami érdekes kérdéseket vet fel, hogy hogyan képesek egyes életformák 2 milliárd éven át életben maradni egy zárványban.

tudomány rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan mélytengeri szörny


Megtekintések száma: 83571





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet