A földönkívüliek a különös alakú felhőkből figyelnek meg minket?

2017. február 17., péntek




Talán nem szokatlan időjárási anomáliák, hanem álcázásra használt mesterséges jelenségek.

Égből érkeztek

Az idegenek régóta figyelnek minket. Idővel pedig ez a folyamatos monitorozás egyre inkább háttérbe szorult.

Az emberiséget a kezdetek kezdetén egy égből érkezett idegen faj látogatta meg, melynek nyomait ma is számtalan kultúra magában hordozza.

Ezért láthatunk a mai repülő járművekre hasonlító több ezer éves hieroglifákat Egyiptomban, és ezért találtak már régészek olyan zavarba ejtő barlangrajzokat, melyeken szkafanderes, hosszú, humanoid szerű lények tűnnek fel.

A történelmünk ugyanis nem ismert, és a történelemkönyvek elhazudják azt, ami valójában történt. Hogy égből érkezett istenek "találmányai" vagyunk, és az ősi időkben tudásukat átadva segítették fejlődésünket.

Folyamatosan monitoroznak minket

Aztán idővel egyre inkább kezdtek háttérbe szorulni, és különféle álcázó technológiákat kifejleszteni, hogy a távolból, de mégis biztonságos közelségből tartsák rajtunk a szemeiket.

Az idők során ezt annyira tökélyre fejlesztették, hogy hatalmas felhőknek voltak képesek álcázni magukat. Eleinte azonban még ennél kezdetlegesebb technológia is elég volt.

Nem egyszer hatalmas, sárkánygyíkokra emlékeztető szerkezetekkel repkedtek a levegőben, miközben elemezték a viselkedésünket.

Ma már egyre többen úgy gondolják, hogy az égen felbukkanó, szokatlan, ufó formájú felhők valójában vagy a HAARP projekt melléktermékei, vagy idegen űrhajók mesterséges álcája.

Sokan azt gondolják, hogy ezeknek a felhőknek nem lenne szabad kialakulniuk, és korábban, 20-30 évvel ezelőtt még nem is volt jellemző, hogy a légkörben hasonlóak bukkantak volna fel.

Anyahajók rejtőznek a felhőkben

Léteznek különleges felhőfajták, melyekről nem sokat tud a tudomány. Ilyenek többek között a lentikuláris felhőknek nevezett felhők, melyek úgy néznek ki, mintha egy ufó jelent volna meg az égen.

Láttak már többször olyan felhőt is, mely tökéletes gömb alakkal rendelkezett, és viszonylag rövid idő alatt, minden előzmény nélkül alakult ki, majd szívódott fel.

Ezekben a lentikuláris alakú felhőkben, és a gömbökben idegen anyahajók, vagy kisebb megfigyelő szerkezetek rejtőzhetnek, melyek idegen eredetűek.

A szerkezeteket egészen biztosan nem emberek építették, annál jóval fejlettebb technológián alapulhatnak. Képesek ugyanis tökéletesen álcázni magukat, és valóban felhőnek kinézni.

Tudni olyan szemtanúktól hallott beszámolókról, melyek során azt állították vadászgép pilóták, hogy egy-egy ilyen felhő közelében igen gyakran feltűntek azonosítatlan objektumok.

Egyszerű járókelők, és átlagemberek is figyeltek meg furcsa dolgokat ezek körül a felhők körül. Voltak, akik szokatlan elektronikus eredetű zajt hallottak felőlük, mások szokatlan, fényvillanásokat kisüléseket észleltek.

Vajon tényleg a felhőkben rejtőznek, és figyelnek minket? Kifinomult módszereik lévén ma már talán arra sincs szükségük, hogy ugyanabból a létsíkban legyenek jelen, mint amelyben mi élünk… 

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek összeesküvés ősi idegenek ősi tudás


Megtekintések száma: 64898





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet