A hírhedt idegen eredetű Hűha!-jel a KIC 8462852 felől érkezett?

2016. június 23., csütörtök




Az 1977-ben fogott Hűha-jel (WOW szignál) forrását a mai napig nem sikerült azonosítani. A jelsorozat egyértelműen nem természetes forrásból származott, 72 másodpercig tartott,  és teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól. A jelsorozat soha többé nem ismétlődött meg. A kutatók most azt állítják, hogy a nemrég felfedezett, szokatlan - szintén idegen jelenlétre utaló - fényjelenségeket produkáló KIC 8462852 felől érkezhetett a titokzatos szignál.

A valaha létezett egyik legtitokzatosabb jelet még 1977 augusztus 15-én fogta egy Jerry Ehman nevű csillagász a SETI rádióteleszkópjai segítségével.

A jel annyira kitűnt az adathalmazból, hogy Ehman bekarikázta a kinyomtatott szalagon és a szélére ráírta, hogy “Wow!”, vagyis “hűha!” – akaratlanul is elnevezve a rádiójelet, amit azóta mindenki így emleget.

A jel 72 másodpercig tartott, aztán soha többé nem ismétlődött meg. Egyértelműen mesterségesnek tűnő jeleket tartalmazott, olyan szekvenciákat, melyek szabályosságra utaltak, és teljes mértékben eltértek a kozmikus háttérsugárzástól.

Körülbelül harmincszor erősebb volt, mint bármilyen rádiójel, ami szintén figyelemre méltó volt.

a-huha-jel

Bár rengeteg erőfeszítést tettek, mind a mai napig nem sikerült azonosítani a jel forrását, és azóta sem észleltek hasonlót, sőt a magyarázatoknak is híján vagyunk pro és kontra, így teljes a rejtély.

Az egyetlen levonható következtetés talán az volt, hogy amennyiben a jel valóban a mélyűrből eredeztethető, akkor vagy egy eddig még nem észlelt csillagászati jelenség, vagy ténylegesen egy elfogott idegen jel volt.

Az elmúlt években azonban számtalan rejtély megoldódott, de a Hűha jel titka továbbra is titok maradt. Napjainkban sem ismerünk olyan csillagászati jelenséget, mely még csak hasonlót produkálna.

2016-ban előálltak már egy olyan lehetséges magyarázattal, hogy a jelet talán egy éppen akkor elhaladó üstökös sugározta, ezt azonban később el is vetették, hiszen az sem biztos, hogy ténylegesen volt ott üstökös, valamint ha volt is, teljesen másfajta rádiójelet kellett volna sugároznia felénk.

Gigantikus objektum egy csillag körül

2015-ben bombaként robbant a hír, miszerint olyan objektumot észleltek az egyik csillag körül, mely idegenektől származhat! Mindenki azonnal találgatásokba bocsájtkozott, majd próbálták tudományos alapokon, észérvekkel megmagyarázni a jelenséget. Nem sikerült.

A legújabb kutatási eredmények ráadásul cáfolták azt a korábbi elméletet, hogy üstökösök okoznák a KIC 8462852 csillag fényének periodikus csökkenését, majd növekedését.

csillaghalmaz

Később maga a BBC is megszellőztette, hogy talán idegenek nyomaira bukkantak a csillagnál.

A KIC 8462852 körül ugyanis valami nagyon nagy dolog kering, ami időnként a csillag fényének 22%-át is eltakarja. Hogy mi lehet az, arra több elmélet is született.

1890 és 1989 között közel 20 százalékkal csökkent a csillag fényereje. Lassan, és fokozatosan.

Éppen ezért rengetegen arra kezdtek gyanakodni a kutatók és csillagászok közül, hogy talán egy mesterséges objektum, egy Dyson gömb lehet a felelős a jelenségért, mely önmagában bizonyíthatná az idegen civilizációk létezését.

A Dyson Gömb elméleti megalkotója Freeman John Dyson híres amerikai fizikus és matematikus, akinek a kvantum elektrodinamika és asztronómia területein találhatók meg kiemelkedő munkái. Az ő fejében fordult meg az elmélet, miszerint ha tovább akar az emberi civilizáció lépni az űr felfedezésében, akkor egy sokkal hatalmasabb energiaforrás kiaknázásra lesz szükség.

idegen-objektum-az-urben

A Dyson gömb egy olyan szuperfémből álló gömbszerkezet, melyet a csillag köré építenek, hogy elnyelje fényének - így energiájának - egy részét, és hatalmas energiát biztosítson az adott civilizációnak.

A Dyson gömb önmagában megmagyarázná az égitest közel 20%-os fényerő csökkenését, amit jelenleg semmi mással nem tudnak megmagyarázni.

A SETI a jelensége felfedezését követően azonnal vizsgálatokat indított, rengeteg rádiójel mérést végeztek abban az irányban, de nem találtak semmi figyelemreméltót, mindazonáltal kihangsúlyozták, hogy ha tényleg idegenekről van szó, és képesek voltak ekkora szerkezetet építeni, akkor saját túlélésük érdekében megtanulták azt álcázni, eltüntetni is.

A Hűha! jel a Dyson gömbből érkezett?

Az adatokat a KIC-8462852 csillaggal kapcsolatban többször átfutották a csillagászok. Hirtelen aztán megakadt a szemük valami nagyon érdekes összefüggésen.

Az adatok szerint 1890 és 1989 között a csillag elvesztette fényerejének 20%-át. Rendszerint ez természetes úton több millió év alatt szabadna hogy bekövetkezzen.

Ami azonban még ennél is érdekfeszítőbb volt, hogy az 1890 és 1989 közötti időszak lefedi a Hűha! jel észlelésének idejét is, vagyis azonnal felmerült a szakemberekben, hogy a legendás ismeretlen rádiójel talán a rejtélyes csillag felől érkezett, és szorosan összefügg annak fényerő csökkenésével.

Természetesen korábban már megvizsgálták azt, hogy honnan érkezhetett a hely helyileg, de egyértelműen nem sikerült megállapítani, csak találgatásaink voltak.

dyson-gomb-3

A jel forrása akkoriban sokak szerint leszűkíthető volt a Nyilas csillagképre, vagyis ha ez egy földönkívüli üzenet volt, akkor onnan küldhették nekünk.

Természetesen mivel nem ismétlődött meg azóta sem a jel, így nem tehetünk mást, minthogy visszafojtva várjuk, hátha megismétlődik. A Nyilas csillagképre mint forrásra tehát egyértelmű bizonyítékok nincsenek, ráadásul hozzá kell tenni, nincs messze a KIC-8462852 a szóban forgó helyszíntől.

Mások úgy vélik, hogy maga a jel forrása ténylegesen a Nyilas csillagképből érkezhetett, de a  KIC-8462852 egyfajta átjátszóként működött, vagy amolyan jeltovábbítóként, ezért egy általunk nem ismert jelterelési módszerrel zavarták meg műszereinket.

Azonban csak akkor derülhetne ki biztosan, hogy mi van ott, ha egyszer sikerülne odarepülni, vagy odajuttatni egy szerkezetet. Ez utóbbira az elkövetkező években, évtizedekben nagy valószínűséggel lehetőségünk lesz. Ugyanis a zseni, maga Stephen Hawking jelentette be, hogy egy általa fejlesztett, megálmodott technológia segítségével 20 éven belül olyan sebességgel juttathatunk szerkezeteket az űrbe, melyekkel húsz év alatt már elérhetjük az Alfa Centaurit.

rejtély rejtélyek idegenek


Megtekintések száma: 10512





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet