A jövő emberisége félig ember, félig robot, istentelen hibrid lesz

2016. november 28., hétfő




Megvan a veszélye, hogy eltávolodunk Istentől, és a tudomány oltárán fogjuk feláldozni a hitünket. Eljöhet a világ, amikor már inkább gép, mint élő organizmusokként fogunk létezni? Az emberiség sötét jövője.

Az emberiségnek komoly dolgokkal kell szembenéznie az elkövetkező évtizedekben. A jövőkutatók szerint az évszázad végére megjelentek az első olyan emberek, akik komolyabb beépített implantátumokkal rendelkeznek.

Ilyen emberek már napjainkban is vannak, ez nem is lenne újdonság. De az előrejelzések szerint ezen „technológiai kiegészítők” mértéke olyan nagy lesz, hogy már félig robotok leszünk.

Az emberiség össze fog nőni a gépekkel

A jövőkutatók egyik legnagyobb félelme az, hogy az emberiség elindul a tudomány és technológia által mutatott ösvényen, és útközben el fogja felejteni azokat a vezérelveket, melyek korábban hajtották.

Vagyis elveszítjük majd hitünket Istenben, és a világ minden nemzetisége át fog állni egy igazi technológia alapú „vallásra”.

Gyakorlatilag Isten nélkül maradunk, mivel a technika fejlődésével mi magunk is félistenekké válunk. Nem lesz több lebénult ember, vagy végtagvesztett áldozat. Mindenki új, fémkarokat, agyat, vagy szervet kap, gyakorlatilag halhatatlanná válunk.

Annál is inkább, mert a jövőben az emberek majd merevlemezekre és egyéb háttértárakra menthetik majd le tudatukat, ami lehetővé teszi azt, hogy örökké éljenek, vagy akár sokszorozzák saját tudatukat.

Egy hit nélküli technokrata világ

Bár vannak olyan nézetek, amik szerint a tudomány közelebb hozza Istent, de ezt újabban átértelmezik, és azt sejtik, hogy a ó tudomány és a technológia úgy fogja közelebb hozni az Istent hozzánk, hogy mi magunk fogjuk úgy érezni, hogy isteni lényekké léptünk elő.

A robotika ugyanis olyan tulajdonságokkal tudja majd felruházni az egyéneket, melyekre korábban csak Jézus, és Isten voltak képesek. Sérthetetlenek leszünk, testünk elhamvadásával is tovább tud majd élni szellemünk egy virtuális térben, és képes lesz majd más testekben „feltámadni”.

Nem csak azok fognak élni a technológia adta lehetőségekkel, akik valamilyen testi elmaradottságban szenvednek. Idővel mindenki akar majd egy falatot ebből a kiváltságból.

A halhatatlan, emberfeletti képességeket kínáló, szó szerint szervezetünkbe épülő kiegészítők olyan dolgok véghezvitelére jogosítanak fel minket, amiről korábban csak álmodtunk.

Istenekké leszünk, teremtő vírusok leszünk

Valószínű, hogy ha elérjük azt a fejlettségi szintet, már robotok és egyéb kiegészítők segítségével más emberi lényeket leszünk képesek teremteni. Rendelkezni fogunk az életek felett, mint maga Isten.

Olyan világokat hozhatunk, és pusztíthatunk el, mint amilyen kezetekben a mi világunk is volt.

Ekkorra már egyfajta univerzumban burjánzó, mindent belakó vírusokká fogunk vedleni, amik isteni képességgel ugyan, de vírus módjára fognak tudni szaporodni, vagy saját eszméiket szaporítani.

A világmindenség összes bolygójára képesek leszünk eljuttatni az emberiség egy kis darabját, mely csírájából kikelve olyan vadul kezd majd burjánzani, mint egy rákos daganat. Ezt úgy fogjuk tudni megoldani, hogy különféle kapszulák segítségével emberi egyedek teljes tudásanyagát és tudatát képezzük le egy adattárolóra, mely a végtelen űrben bolyongva a megfelelő helyeken új kolóniák felépítésébe kezd majd.

tudomány ezotéria az emberiség jövője


Megtekintések száma: 67134





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet