A jövő Marsi telepesei ilyen kunyhókban élhetnek majd a jövőben

2017. január 7., szombat




Nemrég mutatta be a NASA Langley intézete, hogy milyen lakómodulokban fognak lakni az űrhajósok a 20-30 éven belül tervezett emberes Mars utazás keretében, amikor elérik a planéta felszínét.

Új űrverseny a Marsért

Egyre inkább kezd felpörögni az emberes Mars utazás, és annak előkészületei. Nemrégiben beszámolt róla a világsajtó, hogy Amerika egészen biztosan embert küld a Marsra szűk két, három évtizeden belül.

Aztán később persze maga Elon Musk licitálta túl ezeket a törekvéseket, amikor azt jelentette be, hogy ő 6 éven belül megoldja a Marsra jutás technológiai problémáit, és 6 év múlva már a vörös bolygó porába léphet az első humán egyed.

Hogy ki ér hamarabb célba, azt nem tudni, de ez az egészséges verseny hatalmas löketett adott az utóbbi időben az emberes Mars missziók tervezésének.

A NASA bemutatta ne,rég azokat a lakómodul koncepciókat, melyeket majd némi módosítással a Marsi telepesek fognak használni a misszió során, amikor a felszínre megérkeznek.

Ezeket egy Clouds Acrchitecture Office és a NASA együttes erővel dolgozta ki. Ráadásul nem csak látványos és praktikus, végre egy komoly problémát sikerült megoldaniuk.

Véd mindentől

Korábban megoldandó problémaként merült fel, hogyan lehetne az űrhajósokat megvédeni a gyilkos sugárzástól. Ugyanis a Marsnak alig van egy vékonya légköre, ráadásul ezen át is jutnak a Nap gyilkos ultraibolya sugarai.

Pedig ez létfontosságú, hiszen az űrhajósok hónapokig lesznek jelen a Mars felszínén, mielőtt visszaindulnának a Földre.

Ezen idő alatt pedig akkora sugárdózist kapnának, hogy lehet, meg sem érnék a haza utat. Erre a problémára azonban végre ezekkel a lakómodulokkal sikerült megoldást nyújtani.

Az ötlet azon alapult, hogy olyan anyagból kell építeni az óvóhelyet, ami könnyen elérhető és nagy mennyiségben van jelen a Marson.

Ez pedig nem más, mint a víz, azaz a jég: a Mars Ice Home koncepciója a Marson megtalálható jeget használná fel a biztonságos lakhely kialakításához.

Működik a technológia

Ez a különleges marsi iglu két részből épül fel. Egyrészt van benne egy belső, gumihoz hasonló gyűrű, amit felfújhatnak majd a felszínen. Ezt borítaná egy külső, gömb alakú fal. A kettő közti belső teret töltenék meg a Marson található jégből származó vízzel.

A szerkezet, azaz a lakómodul könnyű, egyszerűen szállítható és összeszerelhető, akár robotok által is, még mielőtt az emberek a bolygóra érkeznének.

A falban lévő víz egyrészt megvéd a sugárzástól, másfelől egyfajta hűtő funkciót is ellát. Mindemellett ivóvízként is lehet majd használni, kellő szűrés és tisztítás után.

Az azonban egyelőre rejtély, milyen íze is lesz pontosan a Marson található víznek, és hogy lesznek-e komolyabb egészségügyi kockázatai.

A gömbölyű forma pedig azért is megfelelő, mert arányosan nagyobb védelmet nyújt a merőlegesen fölülről érkező, nagyobb mennyiségű sugárzástól.

A belső hőmérsékletről pedig a lakógyűrű és a jégréteg közötti térben áramoltatott gáz halmazállapotú szén-dioxid gondoskodna.

Az anyag lehetséges, hogy félig áttetsző lenne, így az űrhajósok bezártság érzetét is csökkenthetnék. Azért döntött a NASA emellett a koncepció mellett a földbe ásott lakóotthonok kárára, mert míg ahhoz nehezebb munkagépekre lenne szükség, ezek könnyűek és könnyen szállíthatóak lesznek.

tudomány technológia technika mars marsmisszió


Megtekintések száma: 29146





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet