​A JÖVŐ MÁTRIXA a “betervezett” járványokról szól majd? A Rockefellerek rég megírták…?

2022. február 10., csütörtök




Az elmúlt 2 évben meghozott és világszinten összehangolt intézkedések alapján úgy tűnik, a háttérerők vezetői mostanra kiválasztották a számukra leghatékonyabb megoldást

2010-ben megjelent egy tanulmány, amit a Rockefeller Foundation, a világ egyik legbefolyásosabb családjának alapítványa tett közzé, melyben konkrét forgatókönyveket dolgoztak ki az emberiség következő évtizedeire vonatkozóan.

A nyilvánosan elérhető dokumentum négy forgatókönyvet ismertet.

Közös bennük, hogy mindegyikük az újabb technológiai forradalom következtében kialakuló társadalmi helyzet feltérképezésével foglalkozik:

Egy gépektől függő, internetre kapcsolt, mesterséges intelligencia uralta világot vetít elénk.

A különbség csupán abban érhető tetten, milyen társadalmi keretek közt fog mindez megvalósulni.

“A Rockefeller Alapítvány támogatja a munkát, mely kiterjeszti a lehetőséget és megerősíti a rugalmas reagálást társadalmi, gazdasági, egészségügyi és környezeti kihívásokra, megerősítve azt az úttörő küldetést, amit 1913 óta betölt az emberiség “jól-léte” érdekében…….”

(érdemes megjegyeznem, hogy 1913 pont az év, amikor sikerült pénzkibocsátás jogának megkaparintásával és a FED megalapításával a Rockefeller/Rothschild/Morgan/Warburg családnak átvenni az irányítást az USA felett és a mai napra tökéletesen megszilárdítani, mint szervezett magánhatalom…..Szerk.megj.)

…. “Stratégiai eszköztárunk egy fontos – és újító – összetevője a “scenario planning”… forgatókönyv tervezés. Egy eljárás, melynek során elbeszéléseket, narratívákat készítünk a jövőről, melyre sajátos hatást gyakorolhatnak bizonyos kihívások és lehetőségek.

Hisszük, hogy a “forgatókönyv-tervezés” nagyszerű potenciállal bír a (philanthropia=’emberbarátiság’) hasznára azonosítani egyedi beavatkozásokat, szimulálni és elpróbálni fontos döntéseket, melyeknek mélyreható következményei vannak és megjelölni előzetesen még fel nem fedezett területeket és kapcsolódó lehetőségeket.

Módszertani struktúrát adni, mely arra segít fókuszálni, amit még nem tudunk, ahelyett, amit már igen.”

SCENARIO 1. LOCK STEP ( felülről lefelé irányuló kormányzati ellenőrzés és tekintélyelvűbb vezetés korlátozott innovációval és növekvő állampolgári ellenállással)

SCENARIO 2. CLEVER TOGETHER ( egy olyan világ, ahol rendkívül összehangolt és sikeres stratégiák célozzák meg a sürgős és mélyben gyökerező világszintű kérdéseket.)

SCENARIO 3. HACK ATTACK ( egy gazdaságilag instabil és sokkra hajlamos világ, melyben a kormányok gyengék, a bűnözők boldogulnak és veszélyes újítások jelennek meg.)

SCENARIO 4. SMART SCRAMBLE ( egy gazdaságilag depressziós világ, melyben az egyének és közösségek csak helyileg fejlődnek és rögtönzött megoldásokat találnak ki az egyre növekvő problémákra.)

Ami viszont most különösen aggasztó az az, hogy a világjárvány miatt meghozott és világszinten összehangolt intézkedések alapján úgy tűnik, a háttérerők vezetői mostanra kiválasztották a számukra leghatékonyabb megoldást:

Globális vészhelyzet, karantén, kijárási tilalom, drónos megfigyelés, hőkamerák beiktatása, közösségek szétszakítása, a szigorítások bizonytalan idejű fenntartása – mindez arra utal, hogy, a dokumentum fogalomhasználatánál maradva, a Lock Step (Szigorú ellenőrzés) bevezetésének küszöbén állunk.

És most az irányított gazdaság-leállítást és óhatatlanul bekövetkező recessziót, válságot nem is említettem.


Megtekintések száma: 3562





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet