​„A luxus nő…” A szöveg, amely sokak szép életbe vetett hitét összetörte!

2020. október 5., hétfő




„Sokszor azt hiszem, hogy az ügyfeleim felhívják egymást, és megállapodnak a beszélgetés témájában. Nemrégiben a „luxus nők” voltak mindenkinek a kedvenc témái. Ez nem az önszerelemről szól, hanem arról, amikor valaki élénk, harsány megjelenést engedhet meg magának, amely mellett senki sem tud szó nélkül elmenni”- írja Jelena Paszternak pszichológus.

„Érezd magad úgy, mint egy fényűző asszony, vegyél magadnak valamit, amit soha nem engedhetsz meg magadnak, és akkor az univerzum meg fogja érteni, hogy megérdemled, és megadja neked, amit akarsz.” Ezt az idézetet olvastam fel ügyfeleimnek a női jólétre vonatkozóan. Talán el is jött az ideje, hogy nekem is legyen egy hashtag-em „# égessünk boszorkányokat”. Mindezek a történetek úgy érnek véget, hogy a hőn áhított dolog megvétele után egyszer eljön a számla rendezésének napja is, mert ez nem más, mint egyfajta játék az idegekkel, vagy az elutasítás félelme.

„Vásárolj magadnak luxus fehérneműt, és ettől igazi nő leszel.” Nőt nem fog csinálni. De pár álmatlan éjszakád azért lesz. Azért, mert az agyad egyfolytában a kiadott összegre fog emlékeztetni, és gondolataid mindig arra irányulnak, hogy hogyan élj meg pár ezerből a következő fizetésedig. A luxus nem a fehérnemű, se nem a rúzs, nem az éttermek és nem a frizura.

Mert az igazi luxus az, hogy úgy élj, ahogy neked tetszik. Kényelmes fehérneműben. Kényelmes cipőben. Olyan színű rúzzsal, amit leginkább szeretsz, vagy éppen rúzs nélkül. A luxus az, amikor azt eszel, amit szeretnél, azzal barátkozol, aki neked szimpatikus, hogy valakivel szerelemből, szeretetből légy együtt és ne kötelességérzetből.

Tanulj meg a felesleges dolgoktól megszabadulni. Attól, ami elavult. Ami kopott. És vigyázz arra, amit szeretsz. A barátnőm 5 éves kislánya, akárhányszor vendégségbe megy, mindig viszi magával a kis kanalát. Mert ő megengedheti magának azt a luxust, hogy azzal a kanállal egyen, amelyikkel akar. Az anyja nagyon kellemetlenül érzi emiatt magát, minden alkalommal megpróbálja mentegetni magát. És én is elkezdtem magammal vinni a saját étkészletemet és az edényeimet a piknikezésre, mert nem szeretek műanyagból enni. És nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam.

A fényűző élet nem arról szól, hogy „mert megérdemled”. Ez arról szól, hogy ez a dolog méltó hozzád. A húgod által ajándékba kapott pohár. Apu pólója, amely olyan kényelmes, hogy mindig ebben alszol. Az anya receptje szerint készített sütemények. A szeretted csókja. Az érdekes könyvek. A jó filmek. A jó zeneszámok. A friss ágynemű. A tiszta lakás. Az az élet, amit te választottál magadnak.

Mert a fényűző élet nem az, ha önmagadat marcangolod, hogy megint nem úgy megy minden, ahogy szeretnéd. Mert a harisnyanadrág elszakadhat. Mert a tészta nem mindig sikerül megfelelőre. Lehet, hogy a barátok nem szeretnék megnézni a kedvenc filmedet. A szeretett ember elhagyhat. Lehet, hogy nincs előrelépési lehetőség a munkahelyeden. Bármi megtörténhet. Ha valami nem úgy történik veled, ahogy szeretnéd, attól még ez nem befolyásolja az értékedet. Ez mindössze azt jelenti, hogy most nem minden megy úgy, ahogy szeretnéd.

A fényűző élet azt jelenti, hogy választási lehetőséged van. Szakadt harisnyában járni vagy egyszerűen venni egy újat. Kidobni a sütit és rendelni helyette szusit, esetleg ismét megpróbálni, újra megsütni a tortát. Egyedül megnézni a filmet, vagy elmenni a barátaiddal egy kávézóba. Elengedni, vagy harcolni érte. Új munkát keresni, vagy a régi célokat módosítani.

A fényűző élet azt jelenti, hogy a saját szabályaid szerint élsz. A saját céljaidat valósítod meg. Nem keresel kifogásokat. Nem vagy elkényelmesedett. Nem keresni önigazolásokat a választásaidra, az álmaidra, az érdeklődési körödre. Azt mondani: „Ezt velem nem teheted meg!” És azt mondani: „Meg tudom csinálni.”

„Ez minden, amit ma el akartam mondani. Ölellek!”

Forrás: ketkes.com


Megtekintések száma: 17962





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet