​A Moderna oltása is megvolt már a járvány előtt?

2021. szeptember 20., hétfő




Durva dolgok láttak napvilágot, mi a teljes igazság?

Félrevezető magyarázattal terjed egy “titkos” dokumentum a neten. A Reuters szerint a szóban forgó szerződés nem bizonyítja, hogy a Moderna SARS-CoV-2 koronavírus elleni oltása már a járvány előtt megvolt.

A Reuters tényellenőrzői által idézett Facebook-posztok azt sugallják, hogy egyesek már a koronavírus-járvány kirobbanása előtt tisztában voltak azzal, mi vár a világra. 

Ezt bizonyítja a posztok szerzői szerint egy “titkos” dokumentum, amely alapján a Moderna állítólag már 2019 decemberében elküldte koronavírus elleni oltását az Észak-Karolina Egyetemnek.

A tényellenőrzők szerint a valóság ezzel szemben az, hogy a dokumentumot – amely megtekinthető itt – az érintettek 2019. december 12. és 17. között írták alá.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi hatóság (CDC) vírussal kapcsolatos timeline-jai szerint

az első kínai megbetegedésekre 2019. december 12-én került sor,

a WHO kínai irodáját 2019. december 31-én értesítették az akkor még ismeretlen eredetű megbetegedésekről,

a vírust pedig 2020. január 7-én izolálták a kínai hatóságok.

A fent idézett dokumentum azonban a MERS-CoV típusú koronavírusra fókuszál, amit először 2012-ben jelentettek Szaúd-Arábiában. A mostani járványt okozó SARS-CoV-2-ről nem esik szó a dokumentumban.

Vagyis az ezzel kapcsolatos állítás – mint az történt korábban más alkalommal is – félreértelmezi a koronavírus szót. A koronavírus egyes fajtáit már az 1960-as években felfedezték. A kórokozónak több fajtája ismert, bizonyos törzsei az embert is megfertőzhetik.

Néhány nappal ezelőtt az AstraZeneca oltásával kapcsolatban terjedt a neten, hogy a vakcina csomagolása már 2018-ban megvolt. Az AFP tényellenőrzője szerint azonban a félrevezető állítás alapjául szolgáló kép digitálisan manipulált volt.

A vakcinák gyors elkészítéséhez hozzájárult többek között a világjárvány megszüntetése érdekében tett nemzetközi összefogás, az engedélyeztetési folyamatok felgyorsítása, a biotechnika közelmúltbeli fejlődése, valamint a SARS-oltások fejlesztése során szerzett tapasztalatok.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Urbanlegends.hu


Megtekintések száma: 13433





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet