A NASA idegenek után kutatna az Európán

2017. február 11., szombat




Egy olyan misszió tervezésébe kezdtek, mely egyszer és mindenkorra pontot tenne a rejtély végére. Egy új teória szerint meleg víz lehet a maghoz közeli mélységekben, melyben összetett organizmusok is élhetnek.

Az Európa rejtheti az idegen életet

A NASA már régóta kacérkodik a gondolattal, hogy az Európát övező kérdésekre az emberiség véglegesen választ kapjon. Arról van szó ugyanis, hogy az Európán van az egyik legjobb esélyünk arra, hogy életre, vagy annak nyomára bukkanunk.

Az Európáról régóta köztudott, hogy nem csak egy jeges hold, mely a Jupiter körül kering, hanem életet is rejthet a legmélyén.

Még több évtizeddel ezelőtt kiderült ugyanis, hogy folyékony, vagy kásás jégóceán lehet a jégpáncélja mélyén.

Később meg is találták az erre utaló jeleket, melyek alapján már bizonyossá váltak ebben a kutatók.

Ezt még inkább megerősítették az elmúlt években felfedezett hatalmas gejzírek kitörései, melyek vízgőzt juttattak ki az űrbe, a felszínről. Ez pedig a mélyből tört elő, így egyszerre két dolog derült ki az Európáról.

Meleg víz lehet a legmélyén

Az egyik az, hogy geológiailag is igen aktív még az égitest, a másik pedig az, hogy egészen biztos, hogy van folyékony víz a felszín mélyén. Ráadásul ez képes valamilyen szinten felmelegedni.

Sőt, egy új elképzelés szerint az sem kizárt, hogy az Európa óceánjának legmélyén szó szerint meleg, vagy langyos a víz, és élőlények garmadája élhet odalenn, a világtól elszigetelve, egy teljesen zárt rendszerben.

A meleg víz mellett, ha más szerves anya, és az élet építőelemei is megvannak, akkor bizonyos, hogy kifejlődhetett ott valami, és mivel régóta jelen van ez az égitest a világegyetemben, talán el is értek egy komoly fejlettségi szintet.

Ne várjunk értelmes életet, vagy fejlett civilizáció jelenlétét, bár egyesek még ezt sem tartanák kizártnak. Sokkal valószínűbb, hogy halak, hatalmas polipok, rákok élhetnek a mélyben, melyek nem hasonlítanak a Földi körülmények között kialakult társaikra, mégis rokonságot mutatnak majd velük.

Ha rábukkannánk egy ilyen szintű életre, az a Holdra szállás óta a világ legnagyobb előrelépése lenne az űrkutatásban.

NASA misszió tehet pontot a végére

Éppen ezért szorgoskodik a NASA már évek óta, hogy egy misszió keretében pontot tegyen a rejtély végére.

Korábban több komoly elmélet létezett arra vonatkozóan, hogyan jussanak le a felszín alatti óceánba.

Készítettek is egy hatalmas űrszonda prototípust, mely leszállva az Európa felszínére, lézerrel alagutat fúrna magának a mélybe, majd mikor eléri az óceánt, lecsatlakozik róla egy tengeralattjáró-szerű készülék, hogy megvizsgálja, mi van a mélyben.

Ez azonban nem csak költséges lett volna, de elég bizonytalan is, mivel a fúrás időtartama, a mélységek sem tisztázottak, és lehet idő előtt elfogyna a fúró energiája, még mielőtt leérne a kellő mélységig.

A másik, legújabb elképzelés szerint még a felszínen lehetőségünk nyílna megvizsgálni a vizet, mely a mélyben található.

Méghozzá úgy, hogy a felszínre lövellő gejzírek vizeit elemeznénk. Ennek során kimutatható lenen, hogy van-e szerves anyag a vízben, vagy sem, és sokkal kevesebb költséggel, és kockázattal jár, mint egy fúrás.

Ugyanakkor hangsúlyozzák a kutatók, hogyha kiderül, hogy van szerves anyaga a vízben, akkor élet is van benne, és ez esetben egy fúrásra vállalkozó misszió elkerülhetetlen lenne a második fázisban.

Ebben az esetben viszont óriási jelentőségű felfedezés állna az emberiség előtt, ami széles anyagi támogatást kapna.

tudomány idegen nasa idegenek csillagászat űrkutatás élet más bolygókon


Megtekintések száma: 47421





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet