A NASA már rég tud a különleges, élhető bolygókról, és már kommunikál is az ott élő idegenekkel

2017. február 28., kedd




Legalábbis több elmélet ezt állítja, belső forrásokra hivatkozva.

Hihetetlen bejelentés

Mint ismeretes, nemrégiben a NASA óriási bejelentést tett: a Trappist-1 rendszer személyében egy olyan naprendszerre bukkantak, ahol 7 Földszerű bolygó található.

Kiderült az is, hogy ebből 3 bolygó a lakható zónán belül helyezkedik el, vagyis megfelelő távolságra van saját csillagától, hogy folyékony víz legyen rajta, ami van is, mivel az oxigén és a vízpára elemei megtalálhatóak az egyiknek a légkörében a vizsgálatok alapján.

A NASA elmondta azt is, hogy ezt a megfigyelést már hónapokkal ezelőtt kezdték el, és majd egy éve tudnak a Trappist-1 létezéséről, de csak mostanra sikerült kellő bizonyítékokkal előállniuk.

Azóta számtalanszor felmerült már annak a kérdése, hogy vajon milyen szintű élet lehet ezeken a bolygókon. Mert valószínű, hogy van, sőt, szinte biztosra veszik ezt az asztrobiológusok.

A NASA többet tud, mint amit elárul

Azonban rengetegen vannak, akik úgy gondolják, hogy a NASA már most sokkal többet tud, mint amit elárult. Nem lepne meg senkit, hiszen sokan gyanúsítják őket azzal, hogy információkat tartanak vissza az idegenek létezésével kapcsolatban.

Ezt ráadásul több korábbi ott dolgozó volt NASA szakember is megerősítette már az elmúlt években. Volt olyan is, akinek azon a részlegen kellett dolgoznia, ahol megsemmisítették az olyan Marsól és Holdról készült képeket, melyeken idegen építmények láthatók.

Egy másik munkatárs részletesen számolt be arról, hogyan montírozzák le az oda nem illő elemeket, alakzatokat a publikumnak szánt fotókról, és a hivatalos műholdas felvételekről.

Nem egy ízben árulta el egy másik belső forrás azt is, hogy a NASA-nak van egy speciális divíziója, ahol emberi lények földönkívüli munkatársakkal dolgoznak együtt titkos katonai, és egyéb technológiai projekteken.

A legtöbb embert, aki azt állította, hogy a NASA tud valamit, rendre kirúgták, elhiteltelenítették, vagy ha ezek ne váltak be, előfordult az is, hogy elhallgattatták: hirtelen baleset érte őket, váratlanul elhunytak, titokzatos körülmények között.

A Trappist-1d idegen civilizációja

Többen úgy gondolják, hogy a nemrég tett NASA bejelentés mögött is jóval több van, mint ami látszik. Az űrügynökség csak megpróbálja lassan adagolni az információkat, és felkészíteni a lakosságot, hogy idővel egy még nagyobb bejelentést hallhasson.

Mégpedig azt, hogy rátaláltunk azokra, akiket mindig is kerestünk, és nem vagyunk egyedül a világegyetemben.

Olyannyira nem, hogy egyes feltételezések szerit előfordulhat, hogy az idegenek nem mások, mint egy másik embercsoport. Az ugyanis benne van a pakliban, hogy a Földszerű bolygón a hasonló körülmények miatt hozzánk nagyon hasonló lények alakulhattak ki, és fejlődhettek.

Hogy ez mikor derül ki, az csak a NASA-tól függ. Valószínűleg ha így van, ahogyan az egyes források állítják, talán már meg is próbálkoztak azzal, hogy rádióüzenetet küldjenek az idegen bolygó irányába, és várják a választ.

ufó ufók idegen nasa összeesküvés eltitkolt tények degenek


Megtekintések száma: 75049





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet