A NASA megtalálta a mennyországot, ahová minden emberi lélek kerül?

2017. szeptember 3., vasárnap




Megrázó állítások egyes NASA bennfentesektől. A NASA tudja, hol a mennyország, ráadásul itt van tőlünk nem messze. Évtizedek óta tudnak róla, de titokban tartják, mert a felismerés átformálná a világot.

Több űrfelvétel is bizonyíthatja, hogy létezik az a hely, melyet a Bibliában is leírnak, és melyre az emberek úgy hivatkoznak, hogy az öröklét országa, azaz a mennyország.

Ahol minden ember boldog, és a lét valóban örökké tartó állapotban "teljesedik ki".

Ezen űrfelvételek ezt a hitet erősítik. Ugyanis a NASA megfejtette ezen felvételek titkát, és tudják, hol is van az a hely, ahonnan minden ered, és ahová minden vissza is tér majd.

Az amerikai űrügynökség már régebben is úgy gondolta egyes számításokból kifolyólag, hogy a Nap mögött lehet valami. Egy olyan holttér van ugyanis a csillag mögötti sávban, melyben könnyen elrejtőzhet egy nagyobb égitest is.

Ráadásul, ha ennek az égitestnek szimmetrikus és tükörképe a pályája a Földével, akkor elméletileg úgy keringhet a Naprendszerünkben, hogy arról soha nem veszünk tudomást.

Egy görög filozófus, Philolaus ókori feljegyzéseiben többször is említést tesz egy bolygóról, mely a Föld hasonmása, ami egy láthatatlan központi objektum körül kering, akárcsak a mi napunk, és az univerzum összes égiteste. Sokan hívják ezt az égitestet Anti-Földnek is.

Sokak szerint az ellentétes Föld nem más, mint a mennyország vagy éden, ahová az elhunyt emberi egyedek kerülnek haláluk után.

Sokáig semmi bizonyíték nem utalt a létezésére, pusztán néhány csillagász számításai. Később azonban a számítógépes modellek szerint is elképzelhető volt, hogy egy bolygó legyen a Nap állandó - a mi szemszögünkből - takarásában.

Aztán a Yohkoh obszervatórium által készített felvételen - mely az első új generációs napfelvételek egyike - egy szokatlan kontúr rajzolódott ki a nap mögött.

Ez volt az első komolyabb jele annak, hogy van valami a túloldalon. A mitológiákban talán a "túlvilág" is innen ered, mivel az ősi civilizációk tisztában voltak azzal, hogy a fényes korongon - Napon - túli világból érkeztek az istenek.

A nap körül már számtalan azonosítatlan jelenséget figyeltek meg.

Több ízben megmagyarázhatatlan fényjelenségeket, vagy azonosítatlan repülő tárgyakat, melyek nem voltak se meteorok, sem üstökösök. Ezek mind lehetnek a takarásban lévő bolygó nyomai és mellékhatásai.

Többször szivárogtattak már ki belsős információkat a NASA háza tájáról. Rejtélyes körülmények között némult el egy űrszonda, amikor a nap mögé került. Az eset még az elmúlt években történt. A hiba az amerikai napkutató űrszondapáros, a STEREO (Solar TErrestrial RElations Observatory) B jelű tagjánál következett be. A 2006-ban indított két űreszköz feladata központi csillagunk aktivitásának figyelemmel kísérése.

A STEREO-B-vel szeptember 27-én kezdték a tesztelési műveleteket, de a szonda október 1-jén váratlanul, rövid idő alatt elhallgatott.

A hadműveletet leállították, majd eltusolták az ügyet, nehogy bárki megtudja, hogy létezik a nap mögött valami, ami nagyon hasonlít a Földre, vagy ki tudja, talán azonos is vele…

Sokak szerint a Pentagon hiányzó költségvetése - mellyel nem tudnak elszámolni - valójában a Nap mögé indult expedíciók finanszírozására lett fordítva.

A NASA az évtizedek alatt rengeteg információt gyűjtött a "túloldalról", és arról, hogy mi található azon a rejtélyes bolygón.

Egy bennfentes állítása szerint a felfedezés olyan horderejű volt, hogy azóta sem mertek közelebb merészkedni a bolygóhoz, és amit találtak és megtudtak, alapjaiban alakítaná át az emberiség gondolkodását. Hogy ez mi lehet, azt nem árulták el. Elmondásuk szerint idővel rá fog jönni az emberiség mikor készen áll majd rá spirituálisan.

Egyes vélemények szerint a Föld egy múltbéli kivetülésére találtak rá. vagyis bizonyítottá vált, hogy lehetséges az időben utazni, és átjárni az egyes síkok között. Mások szerint egy alternatív Földet fedeztek fel a missziók során, ahol ugyanolyan ütemben folyik az élet, mint itt, csak apróbb eltérésekkel.

Bármi is van odaát, a NASA hét pecsétes titokként őrzi, és ügyel rá, hogy a titok még hosszú időn át titok maradjon.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek nasa összeesküvés bizarr mennyország


Megtekintések száma: 131381





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet