A NASA rábukkant az élet lehetséges helyére a Naprendszerben: tökéletesen megvannak az élet feltételei!

2023. augusztus 6., vasárnap




Szerves molekulák vannak jelen a felszínen. Nagy a valószínűsége, hogy már most is van valamilyen szintű élet. Áttörés az élet kutatásának történetében?

A Cassini-küldetés kapcsán annak idején mi is beszámoltunk a fontosabb fejleményekről, az akkor rögzített adatok és mérések elemzése azonban napjainkban is folytatódik. 

Ezen munkára építve jelent most meg egy újabb tanulmány, amely szerint megvan a legjobb jelölt a földönkívüli élet jelenlétére.

Korábban az Europa esetében arról írtunk, hogy egy 20 éves küldetés igazolta a kilövellések jelenlétét, ezen kilövellések pedig az élet jelenléte szempontjából is kiemelten fontosak. 

A NASA nem sokkal ezt követően számolt be arról, hogy a Marson szerves vegyületeket találtak, most azonban, kevésbé részletes adatokra támaszkodva, a Heidelberg Egyetem közleményében, arról olvashatunk, hogy az Enceladus esetében is sor került erre. 

Ez utóbbi azért érdekes, mert most először sikerült igazolni, hogy az élet minden alapvető feltétele jelen van egy adott égitesten, itt ugyanis nemcsak a metán, hanem a hidrogén meglétét is sikerült kimutatni, ami viszont azon mikrobák számára jelent megfelelő tápanyagot, amelyek a Földön is megtalálhatók.

A kutatók számára lenyűgöző a most kapott eredmény, ezt azonban némileg beárnyékolja, hogy egyelőre nincs tervbe véve a Cassini-t követő további küldetés. 

Ez utóbbi szonda eredetileg azt igazolta vissza, hogy a jégtakarón törések húzódnak, ezeken tehát valóban átszivároghatnak bizonyos molekulák, amelyek a felszín alatti óceánból erednek, azt azonban eddig nem tudtuk, hogy összetett szerves molekulák is jelen vannak-e itt. 

A válasz immár megvan, a következő lépés azonban annak meghatározása lesz, hogy ezen szerves molekulák milyen szerepet töltenek be az említett óceánban. 

Az elmúlt 12-15 hónap munkájára alapozva folytatódik majd a kutatás, itt remélhetőleg további kérdésekre kapunk majd magyarázatot.

Az élet jelenlétére vonatkozó bizonyítékok még nincsenek meg, az elkövetkező években azonban döntés születhet a további küldetésekre vonatkozóan, így arra is esély nyílik, hogy a helyszínen vizsgálódhatunk majd tovább.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen


Megtekintések száma: 122101





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet