A NÉBIH figyelmeztetést adott ki: ezekre az élelmiszerekre nagyon figyeljünk!

2018. május 13., vasárnap




Ott vannak a boltok polcain, komoly veszélyeket rejtenek!

A Nemzeti Élelmiszer biztonsági Hatóság kiadott egy közleményt, melyben veszélyes és bontott termékekre hívják fel a figyelmet!

Figyelem! 

Erről mindenkinek fontos tudnia, mert könnyen lehet, hogy vásárolt ilyen terméket, vagy fog!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ügyfélszolgálatára érkezett bejelentés szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett.

A NÉBIH felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tejtermékek esetében fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert.

A bejelentés kivizsgálása folyamatban van.

Vagyis ez azt jelenti, hogy mivel a termékek csomagolása sérült, akár mérgező anyagok is bejuthattak ezekbe.

Bármilyen szennyeződésnek ki lehettek téve, ez pedig nem felel meg a hatályos élelmiszer biztonsági előírásoknak, így aki ilyet észlel, jelentse be, és kivizsgálják a további eseteket is.

A csomagolás tekintetében sérült termékek esetében mindig fontos azt tudnunk, hogy kockázatos az elfogyasztásuk, hiszen nem lehet tudni, mikor kerültek felbontásra, és mi lehet bennük.

Legyünk résen tehát, ha a boltban vásárolunk, és az eladóknak, üzletvezetőknek is jelezhetjük, ha ilyen terméket találunk!

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség egészség figyelmeztetés felhívás hihtetlen


Megtekintések száma: 15933





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet