A nő akit eltalált egy elátkozott meteorit, majd hátralévő életében elkerülte a szerencse

2016. augusztus 22., hétfő




1954 novemberében egy unalmas délután Ann Hodges épp délutáni sziesztáját töltötte ágyában, amikor eltalálta egy űrszikla. Bár a nő csodával határos módon túlélte a bizarr találkozást, meg volt róla győződve, hogy a meteorit el volt átkozva, ugyanis a hátralévő életében attól a ponttól kezdve elkerülte a szerencse.

A történelem folyamán csak nagyon kevesen mondhatták el magukról, hogy találkoztak egy meteorittal, és úl is élték a csillagközi találkozót.

Az Alabamában élő Ann Hodges tudott volna mit mesélni, ugyanis nem csak eltalálta egy meteorit, de túl is élte, igaz későbbi állítása szerint az élete a találkozást követően nagyon szerencsétlen volt, mintha megátkozták volna.

Ann épp egy délutáni csendes pihenőre készült elő 1954 novemberében. Megvetette az ágyat, belefeküdt, és majdnem elszunyókált, amikor egy óriási csattanásra ébredt, és arra, hogy fájdalmat érez.

ann-hodges-2

A nehéz kő a nő oldalát érte, aki kisebb-nagyobb horzsolásokkal túlélte a dolgot. A meteorit a mennyezeten keresztül vágott lyukat maga előtt, és a derült égből pottyant le.

Természetesen kiérkeztek a mentők és  hatóságok is, és megtalálták a rejtélyes meteoritot, mely még meleg volt.

A nő elmondása szerint a meteorit egyfajta vöröses lángcsóvát húzott maga után, mielőtt becsapódott. Ezt onnan tudta, mert kinyitotta szemeit, mikor meghallotta, hogy valami átszakította a mennyezetet.

ann-hodges-3

Ann Hodges egycsapásra híres lett, és a helyi televíziók, majd később az országos hírműsorok is vele akartak interjút készíteni, és beszámolni a nem mindennapi eseményekről.

Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen eset után révbe ér, pláne hogy még túl is élte, azonban a valóság ennél sokkalta nagyobb csavart tartogatott a nőnek.

Elátkozva

A dolog ugyanis nagyon úgy fest, hogy

a nő ettől a ponttól kezdve csak szerencsétlen volt az élete hátralévő részében.

Az egész már a meteorittal való szerencsés találkozást követően megtörtént. A nő úgy érezte, hogy a meteorit az övé, Isten ugyanis neki szánta, ha már eltalálta.

ann-hodges

Az űrsziklák általában igen értékesek a bennük található ritka fémek miatt. Az Ann Hodges-t eltaláló űrsziklát egy helyi férfi, Julius Kempis McKinney vitte el a nőtől, amikor még nem tudatosult benne, hogy akár el is adhatná.

A férfi viszont ezt tudta, és elvitte a nőtől, majd később a követ eladta, és annyi pénzt kapott  érte, hogy egy autót és házat tudott venni belőle magának.

Ann  sokáig bosszankodott azon, hogy mekkora lehetőségtől esett el.

A dolog később még bizarra fordulatot vett. Ugyanis Ann főbérlőjének fülébe jutott, hogy milyen értékes volt a szikla, ezért beperelte a nőt, és követelte a meteoritot, ugyanis az ő magántulajdonának területére csapódott az be. A nő kénytelen volt 500 dollárt fizetni neki, peren kívül, ami az 50-es években sok pénznek számított.

Ezalatt az egy éves időszak alatt egy lyuk volt a mennyezeten, melyen keresztül beázott a ház, ugyanis ne volt pénz megcsináltatni.

ann-hodges-4

Később bár a nőnek sikerült jogilag megkaparintania a kő egy apró darabját, azonban elajándékozta az alabamai természettudományi múzeumnak, és egy centet sem kapott érte.

1964-re a nő elvált férjétől, mert Ann teljes idegroncs lett a sajtó és a média állandó zaklatása miatt, és a rengeteg jogi csatározás okán.

Később, egy idős otthonban halt meg a meggyötört nő, aki csupán 52 éves volt. Életében végig meg volt róla győződve, hogy a meteorit el volt átkozva, mert miután eltalálta, élete negatív irányba kezdett el kisiklani.

Hitt abban, hogy ez az űrszikla azért szelte keresztül az űr sötétjét több milliárd fényévet megtéve magányosan, hogy az ő életét tönkretegye, ez volt a végcélja.

Az elátkozott meteorit meséje tehát valós, egy csepp ferdítés vagy hazugság nincs ebben az abszurdnak ható bizarr történetben. Vigyázzunk, mert bármelyikőnk életét tönkreteheti egy meteorittal való találkozás...

rejtély hihetetlen rejtélyek bizarr hihetetlen emberek


Megtekintések száma: 25968





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet