A nyugati világ halála: egy friss kutatás szerint 2050-re meddővé válhatnak a férfiak! A hímivarsejt szám FELÉRE esett vissza!

2017. november 19., vasárnap




Meg vannak számlálva a fejlett nyugat napjai?

óriási a baj, amit, ha nem orvosolunk, illetve nem jövünk rá az okára, akkor a nyugati ember kihalhat, és a teljés nyugati civilizáció szerte fog foszlani.

A nyugati társadalom úgy tűnik, hogy a végnapjait éli.

Mintha az evolúció egyszerűen kihalásra ítélte volna. Vagy saját magunk, és életmódunk tehet minderről?

Tudományos bizonyítékok vannak rá, hogy ezen társadalmakban megváltozott valami, méghozzá biológiailag.

Az utóbbi negyven évben a férfiak átlagos hímivarsejtjeinek koncentrációja, mely nagy mértékben hozzájárul a sikeres megtermékenyítéshez, közel felére csökkent a nyugati világban.

A kutatásai eredmények hátterében álló okok kétséget kizárólag mindmáig tisztázatlanok.

Egy azonban biztos: valami rendkívül drámai dolog megy végbe a férfiak reprodukciós képességeit illetően.

Mintegy 7500 különböző tudományos kutatást vizsgáltak át, és ebből 185 eredményeit tudták felhasználni. Ezeket speciális kritériumok alapján elemezték.

Az összesen mintegy 43 ezer fős minta alapján kijelenthető, hogy 1971 óta a milliliterenkénti hímivarsejtkoncentráció 52 százalékkal csökkent, míg ennek az ondó mennyiségével arányosított száma közel 60 százalékkal.

Negyven évvel ezelőtt milliliterenként 99 millió hímivarsejtet regisztráltak átlagosan, ez a szám mára 47 millióra esett vissza.

Ez döbbenetes és rendkívül riasztó eredmény. A nyugati ember bukását, és egyben kihalását vetítheti előre nagyon rövid időn.

Ez ugyanis azt jelentheti, hogy még ugyanennyi idő, és gyakorlatilag teljesen meddővé válhat a társadalom.

Ha ugyanebben az ütemben folytatódna a csökkenés 2050-re teljesen nemzésképtelenné válnának a nyugati férfiak.

A kutatók megoldásokat sürgetnek, és átfogó vizsgálatokat. Szerintük elemi érdekünk, hogy az emberiségnek sürgősen válaszokat kell adnia erre a problémára.

Már léteznek különféle elméletek arról, hogy mi okozhatja ezt az egészet a nyugati világban, kezdve a vegyszerekkel teli élelmiszerektől, a nano mikroműanyag részecskéket tartalmazó ivóvízen át egészen a génmódosított növényekig.

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány egészség életmód egészség megelőzés kataklizma kihalás


Megtekintések száma: 45113





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet