A One Word Trade Center felépítésének 11 éve

2016. december 10., szombat




Most 2 percbe sűrítve nézheted meg a One World Trade Center 11 évének építkezését. Le fog esni az állad!

A One World Trade Center, vagy ahogy korábbi kódnevén hívták, a Freedom Tower – azaz Szabadság Torony – a World Trade Center tiszteletére és emlékére épült több épületből álló komplexum.

Talán még mindenki emlékszik rá, hogy 2001. szeptember 11-én óriási terrortámadás keretében lerombolták a tornyokat, ahol több ezer ember meghalt.

A tornyokba ugyanis 2 utasszállító gépet vezettek bele egymás után, majd a tornyok nem sokkal később összedőltek a bennük keletkezett óriási tűzvésztől, és a pokoli hőmérsékletektől.

Ez volt Amerika egyik legsötétebb napja, amikor az egész nemzetet támadták meg. A tragédiát követően nagyon sokáig nem is volt tervben semmiféle új torony. Nem akarták kivívni maguk ellen újra a sorsot, és nem is érezték etikusnak, hogy új épületbe kezdjenek.

Ahogyan aztán teltek az évek, kialakult egy koncepció, mely szerint az eredeti ikertornyok helyén egy emlékművet építenének, és nem sokkal arrébb megépítenék az akkor még Freedom Tower – azaz Szabadság Torony – névre hallgató épületet.

2006. december 19-én történt meg az alapkőletétel. 2013. május 11-én elérte a végleges 1776 láb, azaz 541 méter, 102 emeletes magasságát, amit a függetlenségi nyilatkozat aláírásának dátumáról választottak.

A One World Trade Center hivatalos átadása 2014. november 3-án történt meg. Nemrégiben közzétettek egy remek videót, melyben 11 évet felölelve láthatjuk, ahogyan felépül az új amerikai álom.

Nézd meg a videót, mert garantáljuk, hogy látványos lesz!

érdekes hihetetlen video érdekesség


Megtekintések száma: 15179





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet