A reinkarnáció valóság: a tudat az univerzumba kerül a halál után, az újjászületés előtt

2021. június 24., csütörtök




Egyre több jel utal arra, hogy a reinkarnáció egy valódi folyamat.

A reinkarnáció nagyon is lehetséges, és valós folyamat. Erre azok is rá fognak jönni, akik nem hisznek az egészben.

Arról van szó ugyanis, hogy az emberi lélek tiszta energia, ami a halál után nem vész el, csupán átkerül egy másik térbe, méghozzá magába az univerzumba.

Azt már régóta kutatják, hogy az emberi lélek hová kerül pontosan, miután elhagyja a földi porhüvelyét. Talán egy másik létsíkba, egy különleges térbe, vagy egyszerűen csak a világban lebegnek, míg újjá nem születhetnek.

Dr. Jim Tucker úgy gondolja, hogy közelebb került a megoldáshoz, ugyanis 15 év munkáját summázta nemrég egy könyvben.

Ennek a keretében 2500 gyermek hamis, vagy hamisnak vélt emlékképeit vizsgálta meg, és elemezte. Mint a reinkarnációs elmélet kijelenti: a kisgyermekek emlékei sokszor az előző életükből valóak.

Dr. Jim Tucker is így sejtette, ezért a kutatásai során erre összpontosított. Nagyon sok születési heggel találkozott, köztük olyanokkal, melyek szintén egy előző életből származhatnak.

Nem egy esetben voltak olyan emlékképeik a gyerekeknek, melyek annyira tiszták voltak, hogy megértek egy kis utána járást. Minden ilyen esetben kiderült, hogy a gyerekeke tökéletesen emlékeztek olyan dolgokra, helyekre, ahol sosem jártak még életükben.

A doktor szerit nem csak a hamis emlékek árulkodhatnak egy ember életében arról, hogy volt előző élete és ez az előző élet kísérti is. Szerinte az alvás során átélt álmok egy része is ilyen emlékkép.

Ilyenkor gyakorlatilag az előző életeink emlékeiben fürdőzünk, melyek gyakran kísértetiesen hasonlítanak egy-egy aktuális élethelyzetünkre, mivel egyes események szüntelenül ismételhetik önmagukat, függetlenül attól, hogy hány testben éltünk már eddig.

Több olyan tudóssal is beszélt, akik szakértői a kvantumfizikának, és összehoztak egy olyan elméletet, melyre egyelőre nem sok bizonyíték van, viszont vannak rá utaló jelek.

Ezen elmélet szerint a lélek az emberi testben szubatomi szinten, vagy még kisebb szinteken tárolódik az emberi testen belül. nem kötődik teljesen a testhez, mivel annak halálakor el tudja hagyni azt, de mégis jelen van az emberi szervezet sejtrácsában.

Hasonlóképpen, mint a nemrég felfedezett kvantum folyadékok. A kvantumfolyadék lehet az elmúlt évek legnagyobb felfedezése egyben. Az Oak Ridge-i Nemzeti Laboratórium tudósai egy olyan tudományos felfedezést tettek, ami tényleg mindent megváltoztathat, amit tudunk a világunkról, és az azt felépítő anyagról.

Egy különleges kristályban – melyet alig egy éve sikerült először előállítani mesterségesen – olyan bizarr anyaghalmazt talált, mely leginkább úgy viselkedik, mintha valami részecske szintű folyadék lenne.

Ez a titokzatos kvantumfolyadék lehet rengeteg eddig nem megmagyarázott jelenség kulcsa, akár a természetfeletti jelenségek magyarázata is.

Eleve azt is nehéz elképzelni átlagos felfogással, hogyan lehet egy alapvetően szilárd anyag folyadékkal teli. Jelenleg ugyanis a vizsgált kristály esetében ez a helyzet. A kvantumfizikai szinteken ugyanis a kristály rácsszerkezete között rejtőzik ez a kvantumfolyadék.

A halál után a különféle elméletek, és ezen elmélet szerint a lélek szabadon távozik, és kvantumfolyadék szinten "kiáramlik" belőlünk, és az univerzummal válik eggyé.

Az univerzum ugyanis az a semleges tér, ahol az emberi lelkek várakoznak, míg újra leszülethetnek a Földre, egy meghatározott testbe.

A lélek, mint puszta energia, elkezd egy másik agyhoz, egy másik testhez kötődni, és születéskor elveszti majdnem az összes emlékét. De csak majdnem az összeset, hiszen mint tudjuk, már születésünkkor mindannyian rendelkezünk emlékképekkel az előző életeinkből.

Ha ezt a teóriát valaha sikerült jobban alátámasztani konkrét bizonyítékokkal, az az emberek túlvilágban való hitét is örökre megváltoztathatja.

paranormál túlvilág ezotéria reinkarnáció élet a halál után


Megtekintések száma: 311839





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet