A rejtélyes Csontváz-tó

2015. december 10., csütörtök




A hátborzongató nevű Csontváz-tó arról vált hírhedtté, hogy amikor a tó vize visszahúzódik, több száz emberi csontváz kerül felszínre.

Roopkund egy glaciális tó, mely a jég felszínformáló munkájának eredménye. Körülbelül 5029 méter magasságban található Indiában.

A tóról szóló legendák igaznak bizonyultak, miszerint emberi csontokat, csontvázakat tartalmaz. A tóra először 1942-ben bukkantak rá arra járó gyanútlan kalandorok. Talán a II. Világháborúban odaveszett Japán katonák tetemei lehettek, legalábbis kezdetben ezt gondolták sokan a tó kapcsán.

csontvaz-to-2

A korábban brit fennhatóság alatt álló országba ezért nyomozócsoportot küldtek, hogy kiderítsék, hogy valóban az ellenséges japán katonák csontvázait találták-e a tóban. A vizsgálat során rájöttek, hogy a csontvázak sokkal korábban kerültek oda, így nem az ellenséges katonák csontjai hevernek a Roopkund, avagy Csontváz-tó területén.

Egy hadsereg maradványa

Brit kutatók nyomozni kezdtek az ügyben, és arra a feltételezésre jutottak, hogy talán a csontok a Zorawar Singh hadvezér és emberinek maradványai. Ugyanis a Tibeti háború vége után Zorawar nyomtalanul eltűnt a Himalájában alattvalóival együtt, és soha többé nem került elő sem ő, sem senki más a csapatából.

csontvaz-to

A radio-karbonos vizsgálatok, melyeket később vetettek be 1960-ban, teljesen más irányba fordították a nyomozást. Ezen eredmények alapján ugyanis lehetetlen volt, hogy Zorawart és emberit találták volna meg a tóban.

A tesztek alapján a csontvázak pontos korát nem tudták meghatározni,annyit állapítottak meg, hogy valamikor a 12. és 15. század közötti időszakból származnak. Ezután számos újabb találgatás és elmélet született a rejtélyes csontok eredetéről. Sokan azt feltételezték, hogy egy ismeretlen járvány áldozatira találtak, míg néhány antropológus rituális öngyilkosságok elméletével állt elő.

Új elmélet

A legújabb felvetésre több évtizedet kellett várni, amikoris 2004-ben egy európai és indiai tudósokból álló csapat érkezett a területre a National Geographic megbízásából.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a csontok sokkal régebbiek, mint azt korábban mondták, i.sz. 850-es évekből származnak. A koponyájuk hátsó részén talált repedések alapján kiderült, hogy mindannyian a fejükre mért végzetes csapás következtében haltak meg. A sérüléseket egy tompa, gömbölyű tárgy okozta, amik nagyjából egy krikettlabda nagyságával egyenlőek. A halálos ütés felülről érkezett. Az egyetlen elfogadható magyarázat a kutatók szerint arra, hogy ugyanolyan sérülések, ugyanott, egyszerre értek több száz embert, az hogy egy pusztító jégeső következtében haltak meg.

Nincsenek történelmi bizonyítékok Tibetbe vezető kereskedelmi utak létezéséről, így bizonyos volt, hogy nem kereskedők maradványai fekszenek a Csontváz-tóban, azonban Roopkund területén haladt át egy fontos zarándokútvonal, a Nada Devi. Az 500-600 főből álló csoport tagjai zarándokok voltak akik a 12 évente megrendezésre kerülő kultusz ünnepségekre tartottak.

csontvaz-to-3

A zarándokok mind ugyanarról a területről származtak, felbéreltek maguk mellé hordárokat, akik ismerték az utat és a magas hegyeken a zarándokok csomagjait vitték. Miközben a tó felé tartottak friss vízért, a viharfelhők megérkeztek, és mivel nem volt menedékük, a borzalmas jégeső valószínűleg az összes utazóval végzett. A jeges víz évszázadokon át megőrizte a testüket. Néhány csontvázon még hajat és ruházatot is találtak.

Misztikum

A Csontváz-tó rejtélye nem mindenkit hagyott nyugodni. Egyesek sátánista szertartásokat látnak a rengeteg emberi tetem mögött.  Talán a föld alatt lakó "Isteneknek" áldoztak a különös kegyetlenséggel elkövetett tóparti mészárlásokkal.

Vadabb teóriák szerint egy mágus átkozta el, majd ölte meg a helyszínre érkező embereket, és ő maga okozta mágikus erejével a szélsőséges időjárást, mely végzett az áldozatokkal.


Megtekintések száma: 5714





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet