A svájci frank-hitel egy megtervezett összeomlasztása volt egyes országok gazdaságának!

2020. december 28., hétfő




Egy egész ország összeomlasztása volt végig a cél?

A rendszerváltás utáni nagy szabad rablás csak a kezdete volt valaminek. valaminek, amit aztán fű alatt a bankok fejeztek be.

A privatizációt követő évtizedek után pedig svájci frank csapdát állítottak az ország lakosságának.

Jól szervezett pénzügyi körök állhattak ugyanis annak a banki csalássorozatnak a színfalai mögött, mely során magyar családok tízezrei vesztették el otthonukat, és loholták bele magukat a biztonságosnak mondott hitelekbe.

A bankok még állami tévéreklámokat is kaptak.

Az ügyintézők pedig semmi jelét nem adták annak, hogy csak egy kis kockázata is lenne annak, hogy ez az egész kártyavár belátható időn belül bedől. - írja a magyarokvagyunk.com.

Felsőbb utasításra egészen az utolsó – válság előtti – pillanatokig így volt ez.

A banki alkalmazottak, hitelügyintézők jelentős része tudta már, hogy nagy a baj, azonban a bankok megtiltották nekik, hogy erről tájékoztassák a “fogyasztókat”.

Sokáig maguk az alkalmazottak is jó hiszemben dolgoztak, és adtak újabb családoknak ezekből az ördögi hitelekből, mivel ők maguk sem tudtak róla minden bankfiókban, hogy ekkora a baj.

Csak évekkel később derült ki, hogy a bankok végig előrébb jártak, és mindent tudtak. Hogy jön a baj, és hogy ezt nem lehet megkerülni.

A mögöttük álló pénzügyi köröknek mégis fontosabb volt a profit kipumpálása az országból, és így a magyar otthonok tízezreinek az idegen kezekre játszása.

A legtöbb ingatlan a bankoké lett, amit bár sokszor tovább adtak más, tehetősebb magyar – de sok esetben külföldi kötődésű, de itt élő – családoknak, a banki intézmények pénzre váltották az utcára tett családok otthonait.

Egy gazdasági Trianon volt, egy olyan jól megtervezett merénylet, amivel a maradék, még valamennyire tehetős polgárság egy jelentős rétegét kisemmizték, majd ott hagyták az út szélén.

Rengeteg család ment tönkre, életek szűntek meg.

A svájci frank tehát sokak véleménye szerint egy eszköz volt, amivel végleg hanyatló pályára lehetett “tenni” Magyarországot.

Egyes becslések szerint euró és dollár MILLIÁRDOK folytak el ezeken a banki intézményeken keresztül, plusz a multik általi pénz szivattyúkon keresztül.

Ez a pénzkipumpálás pedig napjainkban is zajlik, csak sokkal kevésbé látványos, bújtatottabb módokon.

érdekes magyarország feltáró politika


Megtekintések száma: 92577





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet