A szakemberek elmagyarázzák, MIÉRT létezik Isten!

2017. május 21., vasárnap




Szerintük a kezükben vannak a végső bizonyítékok.

Világszerte napjainkban jelentős mértékben csökken évről-évre a kertesztények száma a világban. Ez egy igen aggasztó folyamat, ugyanis tényleg egyre kevesebben vannak azok, akik hisznek az isten létezésében, míg a magukat ateistáknak vallók számra drasztikusan emelkedik.

Sokak szerint ez egyértelműen a tudománynak köszönhető, és a rengeteg tudományos felfedezésnek, mely nem kedvez a hitéletnek, ugyanis sorra derülnek ki dolgok, melyek megkérdőjelezhetik az emberek hitét.

Azonban vannak, akik éppen ellenkezőleg gondolkodnak a dolgokról, és azt mondják, hogy a tudomány nem szükségszerűen távolabb helyezi tőlünk Istent, hanem segíthet őt megérteni.

Sőt, a tudomány végső soron maga fogja bebizonyítani, hogy Isten létezik.

A tudósok és szakemberek ugyanakkor egy érdekes tendenciát figyeltek meg, ami megdöbbentő eredményeket hozhat, és magyarázatot adhat arra a kérdésre, hogy szerintük Isten MIÉRT létezik biztosan.

Arról van szó, hogy bár a kereszténység, és más vallások tábora egyre olvad, az egyetemes hit egy felsőbb teremtőben nem. Sőt, éppen ellenkezőleg!

Az ateisták nagy része is hisz egy felsőbbrendű erő, egy entitás vagy lény létezésében, mely az egész univerzumot létrehozta.

Ez megmagyarázza, MIÉRT van jelen Isten mindenki életében valamilyen szinten. Az emberiségnek ugyanis az évmilliók fejlődésé során mindig is megvolt a hite a teremtőben. Abban a magasabb szintű valamiben, akinek létét köszönheti.

Ez az évezredek alatt különféle vallásokban manifesztálódott, régióktól és népességtől függően.

Míg újra elkezdtek kikopni a vallások, a jövőben egyetlenegy vallásban fog egyesülni minden: az egyetemleges teremtő entitásban vagy erőben való hitben.

Vagyis Istenre szüksége van az embernek, ugyanis ez egy evolúciós szempontból kialakult erkölcsi fék. Ha nem lenne túlvilág, és életünket céltalannak éreznénk, soha nem lettünk volna képesek társadalmakba szerveződni.

Egyszerűen nem láttuk volna értelmét a fejlődésünknek, és a saját egyéni életünknek sem.

Az Istenre, vagy a teremtőre tehát minden egyének eredendően szüksége van, még akkor is, ha ateistának vallja magát. Hiszen mindenki látszólag másban hisz, de valójában az egyetemleges teremtő erőben, az univerzumban való hit mindenkit összeköt.

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány vallás jézus isten emberiség


Megtekintések száma: 123286





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet