A világ legjobban dokumentált ufó jelensége: Phoenix-incidens nyomában

2017. április 13., csütörtök




Azóta is rejtély, hogy pontosan mi történt 1997 március 13-ának éjszakáján.

Mind a mai napig az egyik legnagyobb és legjobban dokumentált - több ezer szemtanúról van szó - ufó jelenségnek tartják a Roswellben 1947-ben bekövetkezett incidens óta.

De mi történt Arizona felett 2 évtizeddel ezelőtt?

1997 március 13-án több ezer ember állította, hogy egy időben voltak tanúi a megmagyarázhatatlan Phoenix fényeknek Arizonában, az éjszakai égbolton.

Ez igen nagy szám, soha ilyen nagy létszámú szemtanú nem látta még ugyanazt a dolgot, a Szeptember 11-i eseményeket leszámítva.

Ráadásul Phoneix - vagyis Főnix - fények megmagyarázhatatlan fények voltak az égen.

A jelenség 19:30-tól kezdődően egészen 22:30-ig volt látható, folyamatosan.

A mai napig nincs rá egyetlen elfogadott magyarázat sem, hogy mit láthattak az emberek az égen. A katonai és kormányzati hatóságok hivatalos magyarázata az volt, hogy a fények teszt fáklyák voltak, melyeket egy katonai gyakorlat közben dobtak le.

Az emberek által látottak, és a valóság azonban ennek teljesen ellentmond.

Egyesek úgy sejtik, hogy az emberiség és az idegenek nagy űrbéli csatájának szemtanúi voltak azon az estén. Ezen elmélet szerint az egész Phoenix-fény jelenség hozzávetőlegesen 400 kilométeres magasságban, gyakorlatilag az űrben zajlott le, a sztratoszféra közelében.

A csata emberi járművek, és idegen lények által vezetett csészealjak között zajlott le, és ennek fényeit lehetett látni, ezt tapasztalta az a több ezer döbbent ember, aki felnézett az égre azon az estén.

Mások egy hatalmas, egyértelműen V alakú gigantikus jármű körvonalait sejtették az égen, mely hatalmas fényforrásokból fényt bocsátott ki.

Nagyok az ellentmondások az üggyel kapcsolatban, és a hivatalos jelentés is svindlinek tűnik. Valami bizonyosan történt aznap éjszaka, amiről a hadsereg és a kormány egyszerűen nem hajlandó beszélni.

Létezik egy olyan átfogó, remek dokumentumfilm magyar felirattal az interneten, melyben részletek láthatók egy korábbi UFO kongresszuson készült eredeti felvételből, amikor a kormány titkolózását vizsgálták nyilvános meghallgatásokon az eseménnyel kapcsolatban.

Érdemes végignézni, mert egyszerre izgalmas és nagyon informatív, ahogy megpróbálja megfejteni, hogy mi is történt a Phoenix-jelenség kapcsán, és hogy mi álhatott az egész mögött.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 20132





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet