A világhatalmi elit 2020-után elhozhatja a harmadik világháborút?

2017. január 6., péntek




Egyes vélemények szerint a világhatalmi elit törekvései 2020-ban érik el a csúcspontot,és egy egész világot érintő háborúban végződhet.

Egyre nyugtalanítóbb folyamatok a világban

A Connecticut Egyetem egyik kutatója, Peter Turchin, aki szociológusként tevékenykedik, úgy tartja, hogy a világhatalmi elit, és a gazdasági folyamatok együttesen egy éles konfliktus rendszert.

A professzor álláspontját egyre több szakért osztja, akik látják, hogy milyen folyamatok zajlanak a világban. Amerika és Oroszország között egyre nagyobb konfliktusok mennek végbe.

A migránsválság is egyre növekvő nyomást helyez Európára, és az európai országokra.

Mindemellett a gazdaság is egyre ingatagabb lábakon áll. Sok szakember jósol nagyobb gazdasági recessziót a következő évekre. Egyesek szerint ez a recesszió már idén elkezdődhet, és sokkal nagyobb lehet, mint a 2008-as nagy gazdasági világválság.

Donald Trump megválasztása is egy sokat sejtető momentuma lehet a dolgoknak, ugyanis Amerika először kapott egy viszonylag kiszámíthatatlan vezetőt. Trump megválasztásának sok ország nem örül, annak ellenére, hogy a diplomáciai kapcsolatok nem romlottak meg a választások óta.

Mr. Turchin szerint az úgynevezett politikai erőszak a tetőfokára fog hágni, főleg Trump megválasztása után.

Trump ugyanis szövetségesekre fog találni, és előtérbe kerülhetnek a világ minden országában az olyan vezetők, akik hasonlóan radikálisan és kiszámíthatatlanul gondolkodnak.

Harmadik világháborúhoz vezethet

A politika erőszak az emberekben is agressziót szül. A polgárokban így is egyre nagyobb a nyugtalanság, ez pedig helyi polgárháborúkhoz vezethet.

Ezek összességében oda vezethetnek, hogy megindul a társadalmak bomlása. A nyugati társadalom sokkal hamarabb fog szétbomlani, míg a keleti, főleg iszlám, muszlim civilizációk pedig erőre fognak kapni.

Ezek a feszültségek szép lassan egy kialakuló harmadik világháborúhoz vezethetnek. Ez a világháború valószínűleg az iszlám és a kereszténység között fog kialakulni, mint egyfajta vallási háború. 

Amellett, hogy nyilvánvalóvá vált minden nyugati ország számára, hogy a multikulturális törekvések gyakorlatilag megbuktak, egyre nagyobb teherként szakadt egész Európa nyakába a keletről bevándorló embertömeg.

Ez az áradat gyakorlatilag kontrollálatlanul érkezett Európába, köztük rengeteg terrorista és szélsőséges iszlamista. Megindultak a sakkbábuk felpakolása a sakktáblára, és az iszlám elfoglalta a stratégiai fontosságú mezőket ezen a képzeletbeli táblán.

Korábban is végbement már a teljes széthullás

A szakember abból vonta le ezeket a következtetéseket, hogy rengeteg őskori, és ókori civilizációt tanulmányozott, és a korábban virágzó birodalmak bukásának folyamatait, okait.

Gondoljunk csak a Nagy római birodalomra. Az egykoron virágzó birodalom hatalmasra nőtt, majd különféle gazdasági és egyéb okok miatt lassan darabjaira hullott.

Talán erre a világra is ez a sors vár, és még mielőtt egy egyesült világnemzetté válnánk, minden darabjaira hullik.

összeesküvés politika harmadik világháború globális kataklizma


Megtekintések száma: 55863





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet