Alois Irlmaier, a német kútásó látomása előre vetíti a harmadik világháborút?

2023. november 19., vasárnap




Tudd meg, melyek voltak az ezt sejtető kinyilatkoztatásai, és mit tartogat a jövőnk!

Az 1894-ben született, egészen 1959 július 26-ig élt német kútásó többek között volt kubikos is, és egy egyszerű parasztembernek ismerték rokonai, barátai.

Azonban egyre többen felfigyeltek arra, hogy a férfi hihetetlenül erős látnoki képességekkel rendelkezik. Olyan képességgel, melyet vétek lenne nem kamatoztatni.

Alois Irlmaier kora egyik legnagyobb látnoka volt, mondhatni a II. világháború Nostradamusa.

Fiatalkora óta meglévő tisztánlátó képességeit később kamatoztatta, és a második világháborúban már olyan híre és tekintélye volt, hogy vele kerestették a háborúban elveszett rokonaikat, családtagjaikat az emberek.

Ekkoriban sokan boszorkánysággal is vádolták, és rengeteg támadás érte, de soha nem hagyott fel azzal, hogy gyakorolja különleges képességét.

Elmondása szerint mindig filmszerű képekben érkeztek látomásai, rendszerint a nem túl távoli jövőről, de volt, hogy több évtizeddel távolabb is volt képes látni.

Kinyilatkoztatásai egy jövőbeni nagy háborúról szólnak. Ezeket a kinyilatkoztatásokat barátja Conrad Adlmaier jegyezte fel Irlmaierrel történt beszélgetései során.

Sokan bizonyosak abban, hogy Orlmailer valójában a jövő legnagyobb és egyben legpusztítóbb háborúját, a harmadik világháborút látta előre.

Irlmaier szerint majd egy forradalom fog kitörni a Közel-Keleten, ami hatalmas lánggal fog égni. Sokan ezt eleve az ISIS, azaz az Iszlám Állam felemelkedésével párosítják, és ha valóban így van, akkor az idős látnok nem tévedett, és kristálytisztán látta a jövőt.

Látta egy “magas valaki” bukását, egy véres tőrrel a teste mellett. Ezt nem tudták ugyanaz azonosítani és értelmezni, de sokak szerint talán az amerikai elnök lehet, vagy valamiféle magas rangú politikus, esetleg egy vallási vezető.

“Két férfi meggyilkol egy magas rangú harmadikat. Őket más emberek fizetik. A harmadik meggyilkolása megtörtént. Ezután kezdődik a háború.”

Ez valamiféle merényletre utalhat, de akár arra is, hogy egyes nagyhatalmak fogják megtámadni egymást. A mai napig nem tiszta az értelmezése, hogy szó szerint értette, vagy metaforákban beszélt.

Beszélt továbbá egy sejtelmes számról, mely feltehetőleg valamiféle időpont lehet. Két nyolcasról, egy kilencesről. Nem tudni, hogy ez valamiféle földrajzi szám lehet-e, vagy egy adott dátumot esetleg pillanatot jelöl.

Egy esős éjszakát követően fog napkeletről elindulni a háború, nem sokkal az úgynevezett aratás ideje után.

Prágából fog kiindulni, amit Irlmaier a jövendölésében Aranyárosnak hívott. A kataklizma valószínűleg a Dunától egészen Svájc határáig fog húzódni.

„Regensburgnál nem áll többé híd a folyón, de a déliek nem jönnek el a kék víztől. A második nagy nyomás Szászországon keresztül nyugatra a Ruhr-vidék ellen lesz. A harmadik katonai hadoszlop északnyugatról Berlinen keresztül nyugatra halad. Mindannyian nagyon sebesen és gyorsan haladnak. A Dunától a tengerpartig a Szürkék által lesz ellenőrizve.”

“A háború alatt eljön a nagy sötétség, amely 72 órán át tart.”

Ezt a mondatát is nagyon nehezen lehet értelmezni, de egyes vélekedések szerint egy Földi atombomba ledobását írja le. Az atomkataklizmát követően annyi por juthat egyes kontinenseken a légkörbe, ami 72 órára takarja majd el a napot. Erre utal a későbbi mondata is:

"Ne nyissák ki az ablakokat 72 órán keresztül. A folyókban olyan kevés víz lesz, hogy könnyedén át lehet kelni rajtuk. A szarvasmarhák elhullnak, a fű sárgává és szárazzá válik és a hullák sárgává és feketévé válnak. A halál felhőit a szél hajtja kelet felé."

Hogy Alois Irlmaier jövendölése mikor következik be, azt nem tudni, de a világ egyre inkább tart egy estlegesen bekövetkező nagy háborútól, mely keletről indul.

Talán az iszlám térhódítása fogja kirobbantani? Talán egy karizmatikus, és öntudatos keleti vezető? Éveken, évtizedeken belül eljöhet a végső óra.

OSZD MEG másokkal is!

jóslás harmadik világháború kataklizma próféciák össszeesküvés prófécia


Megtekintések száma: 224156





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet