Alternatív gyógyászat: kvantumgyógyítás

2016. október 27., csütörtök




Több ezer eset szól a kvantumgyógyítás különleges eljárásának hatékonyságáról, mely felveszi a versenyt a hagyományos orvoslással szemben is. A védikus, több ezer éves tudás ott is sikerrel járhat, ahol az orvosok és a tudomány már kudarcot vallott.

Mai, materialista világunkba kezdenek az utóbbi években betörni az alternatív gyógymódok. Eleinte, a kétezres évek elején a természetes eljárások kezdtek nagy teret hódítani maguknak, ezek készítették elő az alternatív orvoslás diadalmenetét, mely napjainkban kezdődött kiformálódni.

Paradigmaváltás

Ugyanis egyre többet lehet olvasni az alternatív egészségünket javító tényezőkről, kezelésekről.

Persze a tudomány világa, és az orvosok még most is próbálják semmibe venni a többe ezer éves tanok tapasztalatait, módszereit, de egyre kisebb az ellenállás.

Napjainkban már megkérdőjelezhetetlen az alternatív gyógyítás létjogosultsága, hiszen több ezer dokumentált eset van annak hatékonyságáról. A másik ok, hogy már létrejött az a tudományos paradigma, ami megadja az elméleti alapot a nem anyagi valóságok gyógyításban történő felhasználására.

Az egyik legsikeresebb gyakorlati módja az új eljárásoknak maga a kvantumgyógyítás, ennek pedig van egy nagyon ígéretes irányvonala, amit úgy hívunk, hogy Kvantum egyensúly módszer (QBM).

Ennek segítségével bepillantást nyerhetsz a tudatod legmélyebb bugyraiba is, és elemi szinten láthatod saját magad.

A kvantumgyógyítás

A kvantumgyógyításról legérthetőbben Deepak Chopra vélekedett. Ő azt írta, hogy a kvantumgyógyítás nem más, mint a tudatosság egyik létező formája, mely spontán kijavítja a tudatosságban megbújó főleg testi hibákat.

A kvantumgyógyítás gyakorlatilag megteremti a békét, amire a legnagyobb szüksége van az embernek mai, rohanó világunkban.

A tudatosság, tudatosodás meglehetősen divatos téma manapság, azonban sokan és sokféleképpen használják és értelmezik a jelentését.

Gondoljunk csak arra, mennyi tudatos fogyasztó él ma a Földön. Ők azt vallják magukról, hogy tudatosan élnek. Ezek az emberek gyakorlatilag újraértelmezik a belső békét, és meg is teremtik önmagukban azt.

Hiszen csak a belső békével nem rendelkező emberekre lehet minden olyan dolgot rásózni, amire valójában nincs is szüksége.

Ha a belső békénket sikerül megteremtenünk a kvantumgyógyítás során, mintegy pozitív mellékhatásként jelentkezni szokott egy spontán öngyógyító folyamat is a szervezetben, mely testileg is megnyilvánul.

Fontos, hogy tudd rend betenni magadban a test-elme-tudat egyensúlyát. Csak ezzel vagy képes pozitívan kihatni a testesre, viszont ilyen esetben már tudományosan mérhető eredményt tudsz elérni.

Sokak szerint ugyanis többek között a kvantumgyógyítás eredménye azon rákos betegek váratlan és spontán öngyógyulása, akik túlélik a betegségüket, és felépülnek belőle.

Ezeket a rejtélyes öngyógyulásokat a tudomány korábban sem tudta megmagyarázni, és még ma sem tud velük mit kezdeni, holott a betegek elmondása alapján egyértelmű az, hogy a belső béke megtalálása volt az egésznek a kulcsa.

Ha ugyanis eléred a teljes belső békéd, akkor nem árthat neked többé semmi, sem elme szintjén, sem a tudatodban, sem pedig a testedben.

alternatív tudomány ezotéria önismeret alternatív energiák önfejlesztés


Megtekintések száma: 147698





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet