"Annyira, élni akarok!" - Megdöbbentő és egyben rejtélyes öngyógyulás a rákból: a tudat ereje?

2017. június 19., hétfő




Abby Furco az orvostudományt zavarba ejtő története maga a csoda, vagy van valami, ami képes legyőzni minden betegséget, és a tudatunkban fészkel?

Léteznek olyan emberek, akik valamilyen rejtélyes okból képesek legyőzni minden halálos betegséget. Ezt sokszor egyszerűen nem tudja hogyan kezelni a modern orvoslás, és rendszerint a statisztikákba sem kerülnek bele.

Nem kerülnek bele, mivel ezen gyógyulások oka rejtély marad.

Az orvosok számtalan alkalommal próbáltak a nyomába eredni a csodával határos, néha a végső stádiumú rákból való felépüléseknek, de mind hiába.

Semmit nem találtak, ami egyértelműen arra utalna, hogy kiváltója lett volna a pozitív, spontán folyamatnak. Abby Furco esete is egy ilyen eset volt. Ma a lány 10 éves, de 4 évesen olyasmit élt át, amibe kis híján belehalt.

Az orvosok szerint a betegség súlyossága miatt kevés ok volt az optimizmusra – Abby-nak nagyjából 20%-os túlélési esélye volt, vagy még ennél is kevesebb. A szülei teljesen maguk alatt voltak, gyakorlatilag már temették lélekben a gyermeküket.

Abby egyre rosszabbul is volt, leukémiája ugyanis napról-napra elkezdte felemészteni a kislány szervezetét.

2013 őszére úgy tűnt, hogy túl van a nehezén. Abby iskolába tudott menni, focizni, csatlakozni a cserkészekhez, és alapvetően úgy élt, mint bármelyik gyermek.

Minden kezelést megkapott, de minden egyes újabb kezelés után egyre csökkent a lehetőségek sora, és az esélyek. A 20%-os esélyből hamar mindössze 5% esély lett. Amikor már túl volt a kemoterápián, a sugarazáson, és a csontvelő átültetésen, a család kifogyott a lehetőségekből.

Egy élőhalottként feküdt a kórházi ágyán.

A teste elutasította az idegen szövetet, és tovább súlyosbodott az állapota. A veséi kezdtek kudarcot vallani. Amikor a szülei felkészültek a legrosszabbra, Abby már csak napi egy órát volt ébren.

Ekkor már el is akartak búcsúzni a lányuktól a szülők, mivel az orvosok a hamarosan bekövetkező halálát jósolták meg előre a bátor kislánynak. Ő azonban annyit mondott a szüleinek: "I have so much living to do." Ami annyit jelent: "Annyira élni akarok."

Abby-t levették a dialízis gépekről, és hazavitték. Az orvosok becslése szerint nagyjából 48 órát maradna életben külső segítség nélkül.

Csodával határos módon váratlanul nagyságrendekkel javulni kezdett az állapota. Egyre csak erősebbé vált, a szervezete pedig elkezdett megtisztulni. Mindez az orvosai szeme láttára történt, akik heteken, hónapokon keresztül dokumentálták minden "mozzanatát" a jelenségnek, mivel senki sem akarta elhinni azt, ami történik.

Az orvosok elismerik, hogy nincs orvosi magyarázata a gyógyulásnak, így Abby esete is azon esetek során gazdagítja, melyeknél soha nem leltek rá a megoldásra, ami mások életét megmenthetné.

Ma számtalan különféle elképzelés létezik, és a legtöbben úgy gondolják, hogy a rákot, és bármilyen betegséget a nagyon erős tudat, és annak mérhetetlen ereje képes legyőzni, legyen szó bármilyen beteg a szervezet.

Hiszen ép testben ép lélek. És ha a lelkünk ép, és erős, az állítólag kisugározhat a testünkre is.

Talán ebben rejlene a hihetetlen öngyógyulások titka?

OSZD MEG másokkal is!

egészség tudat rák egészség megelőzés az elme ereje gyógyulások


Megtekintések száma: 178262





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet