Apokaliptikus figyelmeztetés: Jézus második eljövetele néhány éven belül megtörténhet?

2017. június 4., vasárnap




Az apokalipszis vészesen közeleg, és 2021-ben be is fog következni, mely bizonyos értelemben elhozza majd a világvégét - állítja néhány fanatikus keresztény csoport világszerte. Arról is beszélnek, honnan fog kiindulni, és pontosan mi fog történni.

Elméletük szerint a világunk haldoklik, egyre több a bűn és a szenvedés, és a nyugati civilizáció belülről kezdtet el rohadni.

"A világ erkölcsi tartópillérei, mint a jóság, a szeretet már elkorhadtak." - mondják.

Szerintük a világvége, és a végidők folyamatai mindössze néhány év távlatában vannak mrá csupán.

A Világ Biblia Társaság ténylegesen hisz abban a kinyilatkoztatásában, hogy a világ véget fog érni a mostani értelmezésében 2021 előtt. Nyomorúságos idők következnek, ahol a civilizációs normák teljesen el fognak törlődni.

Jézus második eljöveteléről is említést tesznek. Szerintük Isten fia az apokalipszis folyamatai után érkezik el a Földre, 2028-ban.

Dr. Beshore szerint a végidők nem most kezdődtek el, hanem annak idején már a második világháború kirobbanásával kezdetét vette ez az egész. Azóta a világ folyamatosan hanyatlik, és nem talál magára, ahogyan ő fogalmazott.

Izrael születése pedig csak hab volt a tortán, mert ezzel szerinte, és hívei szerint valami olyan jött létre, aminek sohasem lett volna szabad léteznie Isten hite szerint.

Jézus saját maga is többször említést tett arra, hogy mikor fog másodjára is eljönni, hogy ítélkezzen élők és holtak felett.

Elbeszéléseiben figyelmeztetett, hogy rengeteg nyomorúságos dolog fog történni a végidők kezdete előtt, és az égen megdöbbentő dolgokat fognak észlelni az emberek. Sokan ezek alapján is úgy gondolják, hogy közel van Jézus Krisztus ideje.

Dr. Beshore elmondta, hogy összesen 5 nagy jel, előzetes prófécia valósult meg, melyek mind a vég eljövetelét jelzik.

Még 15 jóslat beteljesülése van hátra, ezek pedig végbe fognak menni az elkövetkező években, ebben mindenki bizonyos a keresztények egy része közül.

Sokan úgy hiszik, hogy az egész apokalipszis egy keletről érkező erő, vagy egy keleten kirobbanó háború lesz, melybe idővel az egész világ bele fog vonódni.

Egy népszerű teória és nézet az is, hogy az iszlám állam és az iszlám maga fogja kirobbantani ezt a kataklizmát, egyfajta globális vallásháborúként. vagyis ebben az értelemben a harmadik és egyben utolsó világháború a Földön vallási indíttatású háború lesz, mint ahogyan a Bibliában leírt próféciák alapján sokan biztosra vették.

A jó és a gonosz utolsó végső harcának lehetünk tehát tanúi néhány éven belül, ha igaza van a fanatikus keresztény csoportnak.

Ha pedig az úr valóban eljön értünk, senki sem fogja megúszni a felelősségre vonást.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély összeesküvés jézus rejtélyke isten biblia világvége második eljövetel apokalipszis globális kataklizma


Megtekintések száma: 128356





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet