Atomháborúk fognak zajlani a megmaradt vízért a Földön?

2017. január 15., vasárnap




Az egyik legborúlátóbb forgatókönyv szerint egy évszázad múlva a világ utolsó megmaradt vízkészleteiért a túlélő nemezetek mindent meg fognak tenni, és még az atomháborútól sem fonnak visszariadni.

Csökken a bolygó víztartaléka

Rendkívül vészjósló forgatókönyvet tettek közé nemrégiben jövőkutatók arra vonatkozóan, hogy hogyan reagálhat majd az emberiség az őt érintő, már a következő években kicsúcsosodni kezdő vízhiányra.

Ma már vannak olyan területek, ahol a vízhiány most is állandó probléma, és ezek a területek egyre inkább nőnek.

Noha nemrég számolt be róla a tudomány, hogy rengeteg vizet, egy hatalmas, rejtett óceánt fedeztek fel a földkéreg alatt, ez azonban annyira mélyen van, hogy még évszázadokig nem lesz esélyünk a felszínre hozni ezt a víztömeget.

A rendelkezésünkre álló, tiszta, és iható víz mennyisége azonban évről-évre drasztikusan csökken. Az egy főre jutó vízmennyiség egyre meredekebben csökken, még a jóléti államokban is. Egyes számítások szerint már 2025-re elérkezhet a globális nemzetközi vízhiány állapota.

Tönkremegy minden

Hogy érzékeltessük, mennyire nagyon fontos is a víz: manapság nem csak az embereknek, de az állatoknak, és a mezőgazdaságnak is elengedhetetlen. Ha nincs víz, nincsen termény sem, ez pedig azt jelenti, hogy nincs élelem sem.

A kenyérről, és az élelmiszerek nagy részéről lemondhatunk a jövőben, de akár az álalti eredetű táplálékforrásokról is, hiszen az állatoknak is fontos a víz, és a növények, melyek nem teremnek majd meg a szárazságban.

Sokak szerint az ember élelmezését meg lehetne oldani rovarokkal, keleten már ennek bevett gyakorlata van, és nagyon jó fehérjeforrás. A vízhiányt azonban ez nem fogja megoldani, és egyre inkább egy harc fog kibontakozni a világ megmaradt vízkészleteiért.

Egyes helyeken a szárazság lesz egyre gyakoribb, máshol az áradások, és az ennek következtében fellépő fertőzések, megint máshol a gleccserek rohamos zsugorodása vezet vízproblémákhoz. Vagyis ez azt jelenti, hogy a globális felmelegedésnek és a klímaváltozásnak is komoly hatása lesz a vízkészlet elapadásához.

Atomháborúk a vízért?

A pesszimistább forgatókönyvek szerint az emberiségből ki fogja hozni az állatot a vízhiány. Minden állat veszélyes, amikor sarokba szorítják, vagy a túlélésért küzd.

Az ember márpedig a túléléséért fog küzdeni. Nem minden nemzet fog oda eljutni, hogy még az évszázad végére is meglegyen, de a megmaradt, túlélő nemzetek már egymással fognak harcolni a vízért. Eleinte persze lenni fog cserekereskedelem köztük, de idővel elkerülhetetlen lesz a háborús konfliktus.

A víz olyan fontos lesz, mint a pénz. Sőt, még fontosabb: ez lesz az egyetlen érvényes "fizetőeszköz". A nemzhetek azonban hamar fel fogják rúgni a megállapodást, és mindent meg fognak tenni a vízért.

Egyes jövőkutatók szerint az sem kizárt, hogy atomháborúval fognak fenyegetőzni míg lesznek olyanok, akik be is vetik az atomot végső elkeseredésükben, a szomjan halás gyötörte élet közepette.

Egy ilyen atomháború azonban a megmaradt emberiséget is megsemmisítheti, és a sugárzás nem csak az élővilágot, de a vizeket is beszennyezheti.

A kutatók hangsúlyozták, hogy egy nagyon pesszimista forgatókönyvet festettek fel ugyan, de ha nem vigyázunk, és nem tudjuk majd megfelelően kezelni a helyzetet, akkor könnyen bekövetkezhet.

globális felmelegedés tudomány az emberiség jövője világvége globális kataklizma globális vízhiány


Megtekintések száma: 39311





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet