Automata robotsegédek vehetik át a szállodaipart 2020-ra

2016. március 11., péntek




A robotika elképesztő mértékben fejlődik! Hamarosan – kezdetleges – mesterséges intelligenciával ellátott humán droidok fognak minket köszönteni a hotelekben. Mindez 4 éven belül valóssággá válik.

Hús-vér kinézet

A robotika talán az egyik legdinamikusabban fejlődő tudományterület. Óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt 20 évben, és mára már odáig jutott, hogy olyan hús-vér embereket meghazudtoló androidokat vagyunk képesek építeni, mint egy ténylegesen létező ember.

Az Osaka Egyetem kutatásért felelős szakemberei például létrehoztak egy olyan női androidot, melyet egy kezdetleges mesterséges intelligenciával ruháztak fel.

A női android úgy beszél, akárcsak egy ember. Képes gondolkodni, kérdezni, viszontválaszolni, témákról csevegni, vagy reagálni. Ami még ennél is megdöbbentőbb: robotikus váz helyett hús-vér emberi vázat kapott, így teljesen olyan, mintha egy ténylegesen létező emberrel beszélgetnénk.

Közel a mesterséges intelligencia hajnala

Bár ma még nem vagyunk képesek tényleges értelemben vett mesterséges intelligenciát megalkotni – mely képes lehetne akár öntudatára is ébredni -, gőzerővel dolgoznak egyes kutatási projektek keretében, hogy ez megvalósuljon.

android

Ennek ellenére nem állunk rosszul, hiszen ma már olyan bonyolult mesterséges intelligenciákat képesek alkotni, melyek vetekszenek az emberével. Sőt, tudás, teljesítmény tekintetében túl is szárnyalják azt.

A Google mesterséges intelligencián alapuló megoldása képes nyerni a számítógépes játékokban. Ami ebben nagy szó: mindez anélkül sikerül neki, hogy előzetesen ismerné a szabályokat. A DeepMind figyel, tanul és saját magát fejleszti.

mesterseges-intelligencia

Nemrég mintegy három és fél óra játék után Li feladta a küzdelmet, miután világossá vált, hogy a Google mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, a DeepMind számítógépe leküzdhetetlen előnyre tett szert. Az eredmény több szakértőt is meglepett, még Kai-Fu Lee-t, a Google egyik korábbi alelnökét is, aki úgy vélte, a mesterséges intelligencia esélyei csekélyek.

Letarolják a szállodaipart

Előrejelzések szerint 2020-körül ezek az automata robotok eljuthatnak a tömeggyártás azon szintjére, hogy szállodákba, hotelekbe egyre nagyobb számban alkalmazzák majd őket.

A nem is túl távoli jövőben a szállodákba érkező utazókat többé már nem emberek, hanem androidok fogják köszönteni.

Kiviszik utánunk a szemetet, felszolgálna majd, vagy épp felveszik a foglalásainkat. Az ilyen és ehhez hasonló monoton, és egyszerűbb feladatokat már ma is el tudnák végezni ezek a mesterséges szerkezetek, és addig még rengeteget fejlődhet a jelenlegi mesterséges intelligenciák képessége is.

Egy videó is készült erről, mely ezt a jövőt vázolja fel. A felvétel a Henn-Na Japán szállodában veszi fel a fonalat valamikor 2020 körül, ahol is egy döbbenetes jövő tárul elénk.

Sokan úgy hiszik, hogy így egy sokkal egységesebb, minőségibb szállodai szolgáltatási trend születésének lehetünk majd tanúi. Hiszen a robotok sosem hibáznak, nem lesznek többé malőrök, összekeveredő foglalások, kialvatlan takarítók, vagy ügyetlen felszolgálók

tudomány technológia technika


Megtekintések száma: 4303





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet