Az aszteroidákból kinyert anyag megvédhet a sugárzástól?

2017. március 21., kedd




Az eredmények szerint jobb, mint az eddig próbáld anyagok, vagy az alumínium.

Lehetséges, hogy az űrben repülő óriás kőtömbök megmenthetik az asztronauták életét. Az aszteroidákból kivont agyag felhasználható lehet mély-űri küldetéseknél, hogy megvédje az űrhajót a sugárzástól.

A kozmikus sugárzás az egyik legnagyobb egészségi kockázat, amivel az űrhajósoknak szembe kell nézni egy hosszú küldetés alkalmával, mint amilyen az előterjesztett út a Marsra és egy holdi létesítmény kialakítása. Egy 2013-as felmérés szerint a marsi oda vissza út egy életre elég sugárzásnak tenné ki az asztronautákat.

Azonban a jelenleg használt nehéz alumínium burkolat, amit rövid küldetésekhez használnak, túl drága és körülményes lenne magukkal vinni.

“A marsi és holdi hosszú távú jelenléthez, az űrben fellelhető anyagokat kell felhasználnunk,” mondta Daniel Brit, a Közép Florida Egyetemről. “Idővel mindent a Földön kívül kell majd termelnünk, ha tényleg jelentős méretű bázist vagy kolóniát akarunk kialakítani,” mondta Paul van Susante, a Michigan Technikai Egyetemről. 

“Az aszteroidák jelenthetik a választ,” mondta Britt. “Az aszteroidákból származó agyag rendkívül gazdag hidrogénben, ami a leghatásosabb védő anyag a protonok és a kozmikus sugarak ellen.”

Britt és munkatársa Leos Pohl azt találták, hogy az aszteroidákból kinyert agyag 10 százalékkal hatásosabb az alumíniumnál – amit a legtöbb mai burkolatban használnak – a napból vagy más égitestekből érkező nagy energiájú részecskék megállításában.

A pontos módszer, amivel kinyernék az agyagot az aszteroidákból, még mindig vita tárgya.

“Jelenleg nincsenek még olyan gépek amik zéró gravitációban is képesek lennének bányászni,” mondta van Susante.

Viszont van egy pár módszer ami segíthet. Például, mivel az agyag nem mágneses ezért hatalmas mágnesek felhasználásával elválaszthatóvá válik az aszteroidában lévő más mágneses anyagoktól.

“Az űrben semmit sem olyan egyszerű csinálni, de több út áll előttünk a folytatásra,” mondta Britt.

Forrás: arsratio.hu

tudomány űrkutatás zöldenergia


Megtekintések száma: 229452





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet