Az EU területén hamarosan be fogják tiltani: a te otthonodban is jelen van!

2018. október 30., kedd




Az egész életünket megváltoztathatja majd ez a törvény!

Az EP jelentős többséggel támogatta az Európai Bizottság (EB) terveit (az Európai Bizottság Irányelvjavaslata egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről), mely az európai vízpartokon leggyakrabban előforduló, egyszer használatos műanyag termékek és csomagolások mennyiségének csökkentését célozza.

Sőt a képviselők még bővítették is az EB eredeti listáját azzal, hogy a korlátozandó termékek és csomagolások közé sorolták a polisztirol ételtárolókat is.

Az EP továbbá javasolja, hogy a gyártókat terhelje anyagi felelősség az általuk forgalmazott egyszer használatos műanyagok okozta szennyezés felszámolásáért. Erre azért is lenne nagy szükség, mert a brit sajtóban múlt héten kiszivárgott levél alapján a legjelentősebb műanyagszennyező cégek, mint a Coca-Cola, Nestlé, PepsiCo és a Danone nagyon intenzíven próbálják felpuhítani az Európai Bizottság javaslatát.

A Greenpeace friss felmérése azt mutatja, hogy a megkérdezett 11 legnagyobb gyorsan forgó fogyasztási cikkeket (FMCG: Fast moving consumer goods) forgalmazó vállalat közül egy sem tervezi a műanyagszennyezés mérséklését (Coca-Cola Company, Colgate-Palmolive, Danone, Johnson and Johnson, Kraft Heinz, Mars, Nestlé, Mondelez, PepsiCo, Procter & Gamble és az Unilever).

A cégek jelenleg ismert megoldási javaslatai csak bebetonozzák, állandósítják a globális műanyagszennyezés jelenlegi tragikus helyzetét, hiszen az egyszer használatos műanyagok kivezetése helyett többségük még mindig csak az újrahasznosíthatóságra vonatkozó vállalásokat tesz. (A Coca-Cola célul tűzte ki például, hogy újrahasznosítható csomagolóanyagaik aránya “2025-re ˙(…) 100 százalék legyen.” 

Ez a probléma nagyságához képest csekély, megkésett és nem érdemi vállalás. Pláne annak ismeretében, hogy a globálisan valaha előállított műanyaghulladék mindössze 9%-a került anyagában újrahasznosításra.)

„Nem várhatunk tovább arra, hogy az óriáscégek önmérsékletet gyakoroljanak! Hiszen mára jól tudjuk, hogy a műanyagszennyezés túlmutat a természetvédelmi és esztétikai kérdésen: nemcsak az óceánok, erdők-mezők élővilágát keseríti, hanem parányi mikroműanyagok mutathatók ki akár vizeinkből, vacsoránkból, a tengeri sóból, a levegőből, egyre több élőlény testéből, és újabban emberi székletből is. 

Azt várjuk a magyar kormánytól és a többi uniós tagállamtól, hogy vegyék ki ők is a részüket a műanyagszennyezés felszámolásában: álljanak ellen a legnagyobb műanyagszennyezők erőteljes lobbijának, és támogassák az egyszer használatos műanyagok termékek és csomagolások kivezetését” – nyilatkozta Tömöri Balázs, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse.

Az EU tagállamok kormányai várhatóan már a hét második felében közös álláspontot fogadhatnak el a témában, melyet a jogalkotási folyamat végső szakasza, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács közötti véglegesítés követ majd.

Ez akár már most novemberben elkezdődhet, és minden tagállam kormányának nagy felelőssége van abban, hogy a születendő irányelv hatékonyan kezelje a műanyagszennyezést.

"Magyarországon emellett azt várjuk, hogy a műanyag hulladékunkat csökkentő termékdíjtörvény módosítója még októberben az Országgyűlés elé kerüljön."

„Nagyon fontos lenne, hogy a társadalmi egyeztetésre küldött módosítót ne puhítsa fel itthon sem az ipari lobbi, és mihamarabb törvény tiltsa hazánkban az egyszer használatos műanyagok forgalmazását. Eljött az idő, hogy a kormányok mindenhol az emberi egészség és a bolygónk jövőjét tartsák szem előtt” 

– fejezte be Tömöri.

"Az intézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a Földet legalább olyan állapotban tudjuk továbbadni, ahogy kaptuk" - fogalmazott a The Universal Sea - Pure or Plastic?! fenntarthatóság és művészet című nemzetközi konferencián. 

Felidézte, hogy Magyarország a vonatkozó európai szabályozást évekkel megelőzve jelentős mértékű termékdíj megfizetését írta elő 2012-ben, amivel sikerült csökkenteni a forgalomban lévő műanyag zacskók számát: hat év alatt a felére, azaz fejenként 160-170 darabról 80-ra.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen politika


Megtekintések száma: 33916





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet