Az Európai Egyesült Államok létrehozásával kényszerítenék a tagállamokat szuverenitásuk feladására? Már előkészületek alatt van!

2017. július 11., kedd




Sok ország még csak nem is sejti, mi fog lezajlani Európában a színfalak mögött...

A világhatalmi elit hamarosan rábírhatja az országokat arra, hogy adják fel függetlenségüket, és egyesüljenek egy Európai Egyesült Államok keretében.

Maga az elgondolás nem újkeletű. korábban már számos alkalommal felmerült az, hogy létrehozzák az egységesített Európát. Míg évek óta sokan inkább a nemzetek Európája mellett foglalnak állást, az Unió mögött álló vezetés, és a pénzcsapokat irányító hatalmasságok ezt egészen másként látják.

Ennek jelei lehetnek, hogy rendre a saját embereiket állítják Európa nagy vezetőinek a helyére.

Nemrég Franciaországban Macron elnököt választották meg.

Macron az elsők között adott be egy javaslatot, mely az Európai Egyesült Államok létrehozásához vezetne. Gyors, drasztikus, és markáns lépés lenne ez.

Franciaország és Németország egyetlen államszervezetben egyesülne, és szuverén államként mindkét ország megszűnne létezni, ezzel kész tény elé állítva az Európai Unió többi tagállamát.

Sokak szerint azonban ez az egységes unió valójában az Új világrend lesz, csak álnéven. A színfalak mögött "újra csomagolták", és megpróbálják egyfajta trójai falóként bevezetni az egyes tagállamok számára a jövőben. Hiszen azokkal a tagállamokkal van a legtöbb gond, melyek kifejezetten szuverénnek gondolják magukat, mint a keleti tagországok, amilyen Magyarország is.

A háttérhatalmi elit vezetősége nagyon jól tudja, hogy amíg nem rendelkeznek ezen országok felett kellő és egyetemleges hatalommal, addig folyamatos törekvéseket kell tenni annak érekében, hogy ezen országok meggyengüljenek, és lépéskényszerbe kerüljenek.

Hiszen egy Európai Egyesült Államokba beolvadó, korábban szuverén országgal már azt csinálhatnának bizonyos keretek között, amit akarnának. Megadóztathatnák, bevándorlókat oszthatnának szét, Európa-szerte megfigyelhetnék a polgárokat...stb.

Egyértelmű jelek utalnak arra, hogy egy központosított hatalomban gondolkodnak, és egy Új világrend létrehozását kezdték meg a színfalak mögött.

A tervezet részét képezi egy közös európai titkosszolgálat létrehozása, ami szintén a német és francia szakszolgálatok integrálásával venné kezdetét. Létrehoznának emellett egy európai polgári védelmi erőt, és harmonizálnák az egyes országokban jelenleg még eltérő büntetőjogot.

Hazánk, és sok más ország számára ez igen kedvezőtlen hatásokkal járna. valósággal bekebelezne minket az Új világrend.

Egyrészt eltörlődne a forint, amit már régóta terveznek, másrészt idővel feloszlatnák a magyar honvédséget, és az országos titkosszolgálatokat, és egységesítenék a rendszert.

Magyarországnak két választása marad így a jövőben: részévé válik az Európai Egyesült Államoknak – és ezzel a magyar államiság megszűnik létezni – vagy kilépünk az Európai Unióból.

Hogy mennyire komolyan is gondolák az Új világrendet, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy februárban a német, olasz, francia és luxemburgi parlament egy nyílt levelet tett közzé, amiben kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását.

A visszaszámlálás tehát már elkezdődött. Folyamatosan tart, és a végén ki fog derülni, hogy az Új világrend szerveződése, és a világhatalmi elit pénz tartaléka, valamint politikai és egyéb ereje elég lesz-e ahhoz, hogy az utolsó szuverénként viselkedő országokat is félresöpörje.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés politika új világrend háttérhatalom világhatalmi elit


Megtekintések száma: 79565





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet