Az idegenek hozták létre Istent? Most pedig vissza akarják kapni?

2017. március 30., csütörtök




Elképesztő felvetés, hogyan is jött létre a kereszténység.

Sokkoló felvetést vetett fel egy ufó hívő teológus aki azt állítja, hogy a ma ismert kereszténység vallási gyökereit eredetileg nem is emberek, hanem idegenek hozták létre, akik több ezer évvel ezelőtt látogattak el Földünkre.

Szinte mindenki ismeri Istent teremtését, és Jézus megváltás történetét, mely során meghalt az emberek bűneiért a kereszten.

Mi van, ha a történetet nem is emberek találták ki? Mi van, ha ez az egész csak egy földönkívüliek által gerjesztett átverés volt? Egy illúzió.

Bizonyos értelemben a Bibliát is idegenek írhatták Ezt úgy kell érteni a férfi szerint, hogy az idegenek még a Biblia, és Jézus története előtt látogathattak el a bolygónkra. Eszerint a Bibliára két magyarázat létezhet.

Vagy idegenek írták, amit rénk hagytak, és továbbálltak a kozmoszba, vagy pedig emberek írták ugyan, de a kereszténység korábbi idegen eredetű - égi - istenek történetein alapultak. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a kereszténység másolva volt korábbi, több ezer évvel azelőtt létezett vallásokról.

Hiszen többek között Krisna, Hórusz, Dinoüszosz, de még Mitrász életútja, és életének szinte minden aspektusa megegyezik Bibliában leírt Jézus életúttal.

Az idegenek azért adhatták nekünk ezt az ajándékot egy vallásba burkolva, hogy egyfajta etikai kontroll alá hajtsák az embert, és egy olyan valamiben való hitet nyújtsanak, mely visszafogja a gyarló emberi természetet.

Ha nem lenne ma vallás, akkor sokkal gonoszabb világban élnénk, ezt szinte senki sem vitatja.

Elég csak arra gondolnunk, hogy mi történne, ha mindenki tisztában lenne vele, hogy mindegy, hogy életében jót, vagy rosszat tesz, nincs pokol, sem mennyország, ahol majd számon kérnék őt a tetteiért.

Elképesztő káosz uralkodna a világban.

A nálunk sokkal fejlettebb technológiával és kultúrával rendelkező ősi idegenek most talán vissza akarják kapni a vallásukat, és dühösek az emberiségre, mert a vallást, a kereszténységet nem arra használjuk, amire eredetileg való lett volna.

Ma az egyházak a hatalommal sáfárkodnak, minden a külsőségekről szól, és gyakran az is előfordult a történelem folyamán, hogy háborúk okozója is volt.

Egy másik teológus azt is megemlíti, hogy 20 éves kutatása során arra jutott, hogy az ember annyira önromboló jellem, és annyira nagymértékben ösztönlény még ma is, hogy kizártnak tartja, hogy a vallásokat, és a kereszténységet az ember hozta volna létre.

Szerinte egyszerűen nem voltunk elég okosak hozzá.

A vallás tehát egyfajta kozmikus ajándék lehetett. Talán azért, mert az idegenek láttak más fajokat önmagukat elpusztítani, saját bolygójukat lakhatatlanná tenni, és tudták, hogyha egy faj nem rendelkezik kontrollal, szükségszerűen felszámolja önmagát.

Szerintük a vallás lehetett az egyetlen olyan társadalmi és etikai fék, mely uralni tudta az emberiségben megbújó ösztönlény világot.

Nagyon komoly kérdés ez, és heves vita tárgya. Az idegenek talán nem véletlen szeparáltak el minket a külvilágtól, és nem találunk más életformákat a közvetlen közelünkben.

Ugyanis mivel a vallás, mint fék, nem működött nálunk megfelelően, ezért karanténban vagyunk addig, amíg a helyzet meg nem oldódik, és meg nem tanulunk nem destruktív módon viselkedni más fajokkal, és főleg önmagunkkal szemben...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek vallás jézus isten biblia


Megtekintések száma: 328251





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet