Az idegenek után kutató teleszkópok 11 furcsa jelre figyeltek fel

2017. április 27., csütörtök




Lehetséges, hogy mesterséges jeleket fogtak.

A SETI a világ egyik legnagyobb olyan szervezete, mely megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik az idegenek utáni kutatásban.

Évtizedek óta működnek, és folyamatosan figyelik az eget, és a mélyűr különböző szegleteit idegenek nyomai után kutatva.

Szent meggyőződésük, hogy fejlett civilizációk milliói élhetnek odakinn, és ezt be is akarják bizonyítani a világnak. nemrégiben csináltak egy igen átfogó elemzést az elmúlt években összegyűjtött adatokból, amiből rendkívüli furcsaságok derültek ki.

Az egyik az, hogy a teleszkópok, melyekkel idegen rádióadás után kutattak, 11 esetben valóban érzékeltek valamit.

Ez a 11 jel lehetséges, hogy mesterséges eredetű, legalábbis a vizsgálatok során nem tudták egyetlen természetes magyarázattal sem alátámasztani a létezésüket.

Az adatokhoz úgy jutottak hozzá, hogy kielemezték az eddig összesen megvizsgált egymillió(!) csillagot, és az azokhoz tartozó észleléseket.

Egyes régiókban - különböző helyeken - fedezték fel, illetve fogták azt a 11 jelet, ami most nem hagyja nyugodni a csillagászokat, tudósokat.

Ezek az égbolt nem egy azon részéről jöttek, hanem több különböző régióból.

Ez azt jelenti, hogyha valóban mesterséges jelek, akkor feltehetően több különböző intelligens és fejlett civilizációtól származhatnak.

Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a jelek nem érkezhettek a Földről, tehát nem visszaverődő jelek, hanem egyértelműen a mélyűr belső részéről érkeztek.

Ezek a jelek egyértelműen magukon hordozzák azokat az ismérveket, amik miatta tudósok komolyan számba vették a fejlett intelligencia általi eredetet is.

Könnyen lehet, hogy az idegenek már évszázadok óta üzengetnek nekünk és szüntelenül jeleket küldenek a Földre, csak mi ezeket még nem tudtuk eddig érzékelni, és csak az utóbbi pár évtizedben álltunk rá ezen jelek "meghallgatására".

Azonban dekódolni még továbbra sem tudjuk őket, ugyanis ezek a jelek egyelőre megfejthetetlenek.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány idegen idegen civilizációk űrkutatás idgeenek


Megtekintések száma: 71316





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet