Az ókori Egyiptomnak megdöbbentően fejlett lehetett az egészségügye

2017. január 15., vasárnap




Új régészeti leletek, és ezekhez kapcsolódó kutatások bizonyítják, hogy jelentősen megelőzték korukat.


Fejlett egészségügy Egyiptomban?

A Nílus mentén feltárt nemrégiben megtalált temetők régészeti bizonyítékai olyan képet mutatnak Egyiptomról, mely sokkal modernebb lehetet, mint azt bárki képzelte volna az eddig előkerült leletek alapján.

A temető nagyjából 3400 éves volt, és olyan dolgok kerültek elő, melyek egy nagyon fejlett egyiptomi egészségügyről és technológiáról árulkodnak.

A Gebel el-Szilszilánál felfedezett temető feltárását már egy ideje megkezdték a területen.

A temetőben megtalált nyughelyek igen változatos méretűek. A kisebb hantok egyszerű, sekély és néhány kővel befedett sírok voltak; a nagyobbak azonban olyan kripták lehettek, melyekben egész családok is elfértek. Néhány gödörben gyermekek 

maradványát is felfedezték.

Hatékony orvosi eljárások

A temetőben talált leletek egyértelműen azt bizonyítják, hogy nagyon hatékony lehetett az orvosi ellátás.

A temetőben feltárt csontok elemzése kimutatta, hogy a sírokban olyan embereket hantoltak el, akik életükben igen megterhelő és kifejezetten balesetveszélyes fizikai munkát végeztek.

Maria Nilsson, az ásatás vezetője egy nyilatkozatban azt mondta, a hosszabb csontokon talált törések, valamint a maradványokban felfedezett megnövekedett izommellékletek arra utalnak, hogy az itt eltemetettek veszélyes és rendkívül erőigényes foglalkozást űztek.

Az egyiptomiakról amúgy is sokan sejtik, hogy sokkal fejlettebbek lehettek, mint a környező népek.

Agyműtétek, implantátumok nyomai

Sokak szerint Egyiptomban azért volt ennyire fejlett az orvosi ellátás, mert a mumifikálás során nagyon precízen bántak az emberekkel, és rengeteg anatómiai ismeretre tettek szert.

Nem csak, hogy tudták, mi hol van a szervezetben, képesek voltak az orrnyíláson át kihúzni az agyat, vagy olyan anyagokkal kezelni az elhunyt fáraók testét, hogy azok ne váljanak enyészetté.

Mások természetfeletti magyarázatokat vélnek felfedezni eme dolgok mögött, és azt állítják, hogy az ősi időkben idegenek adták át Egyiptom kiválasztott népének a tudást, mellyel együtt szert tettek egészségügyi ismereteikre is.

A Földhözragadtabb kutatók azonban úgy vélik, erre hosszé évszázadok során jöttek rá, rengeteg tapasztalat árán.

ősi idegenek történelem egyiptom


Megtekintések száma: 49196





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet