Az USA a teljes Közel-Keletet káoszba borította: Európát több millió menekült rohanhatja le

2019. október 12., szombat




Erről nem sokat fogsz hallani a médiában! Ilyen a nagy és dicső Nyugat valódi arca… kivillant az USA farkasainak foga fehérje…

Amerika két kulacsos politikája mindig is téma volt az elmúlt évtizedekben.

Sokak szerint ez juttatta őket oda ahol most vannak, és emiatt lettek egyfajta kirendelt olajnagyhatalom.

Mindezt úgy, hogy az olajukat valójáéban a közel-keleti háborúk során lopkodták össze más nemzetek, országok megtámadása során.

Emellett a két kulacsos politika abban is megmutatkozott, hogy bár látszólag nyíltan harcoltak az Iszlám Állammal szemben is,a színfalak mögött Rakkából nem egy ízben terrorvezéreket menekítettek helikopterekkel ki, biztonságos területre. - írja a magyarokvagyunk.com.

Nehogy a hajuk szála is görbüljön…

Arról már nem is beszélve, hogy az ISI egyik legfőbb vezetőjéről felvételt is sikerült készíteni, amint egy amerikai járművekből álló konvoj viszi őt.

Láthatóan nem őrizték, nem volt bilincsben…

Most, hogy a törökök valósággal lerohanták Szíria egyes részeit, és elkezdtek a katonai célpontok mellett civileket is ölni, Amerika megint mossa kezeit…

A törökök kurdok elleni harca hidegen hagyja, holott az USA LEGFŐBB helyi szövetségesei voltak a kurdok az Iszlám Állam elleni harcokban.

Sok ezer kurd katona áldozta fel az életét a harcokban lényegében Amerika háborújában az USA-ért és a békéért, melyről azt gondolták, hogy majd Amerika hozza el a népük számára.

Sajnos akkor még nem tudták azt, hogy az USA ahogyan azt mindig is szokta, hátba támadja őket, és egyszerűen kivonultak a területekről, utat engedve a török haderőknek hogy a kurdokat mészárolják.

Ez az egész nagyon tragikus és rámutat arra, hogy Amerika nagy, valójában az olajért és egyéb erőforrásokért történő színjátékában mindenki csak addig “barát”, amíg a Wall Street pénzembereinek, és az USA-t túszul ejtő árnyékkormánynak haszna van belőle.

Aztán mehet mindenki a levesbe, lásd Irak, Afganisztán, Líbia, Kadhafistól, Husseinestől…

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: magyarokvagyunk.com

tudomány érdekes politika


Megtekintések száma: 13431





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet